Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

társadalmi rétegződést, a nemi és életkori csoportokat, továbbá a családi állapotot tükrözte. A templomi ülésrendben a nemek szétválasztása a középkor óta ismeretes, amelyet a reformáció is meghagyott.

109 Ezen túlmenően általános volt a korcsoportok szerinti elkülönülés mindkét faluban, amint ez a Dunántúl református közösségeinek többségénél ugyancsak megfigyelhető.

110 Az egyházi adó nagysága, amelyet a vagyoni állapot alapján határoztak meg, szintén kijelölte az egyháztagok helyét a templomban, amelyet a mindenkori presbitérium határozott meg („székrendelés"), de templombővítés, átalakítás vagy építés során az adakozás mértéke szerinti „székváltság" is létezett, amely az ülésrendet meghatározta, sőt konzerválta.

111 Berhidán a Veleghy családnak volt külön padja csak, ez volt a váltott pad, mert ők több támogatást adtak egyházuknak és nagyobb összeggel járultak hozzá a templom építéséhez, mint mások. A szószékkel szembeni négy padsort magába foglaló padoszlopban ültek a lányok: elöl a legfiatalabbak, hátrább pedig az idősebbek. A szószéktől jobbra, azaz a rangosabb oldalon a férfiak, balra pedig a nők ültek két-két padoszlopban. Elöl, külön helyet foglaltak el a presbiterek, a legények pedig a karzatra mentek fel. Az asszonyok padoszlopának első padjában volt a lelkészné és a tanítónő helye. (11. ábra) Mára már nincs megszokott helye senkinek, hisz a templomot is alig használják, elférnek a gyülekezeti teremben a gyülekezet megfogyatkozott tagjai. Kiskovácsiban a szószékkel szembeni bejárattól jobbra lévő padoszlop négy padjában a legrangosabb, legtöbb egyházi adót fizető férfiak ültek. Mögöttük egy pad a fiatal házas férfiaké, a következő pedig az öregeké volt. E padoszloppal szemben, a szószék bal oldalán lévő padoszlop első két sorában a presbiterek és a dékán foglaltak helyet, mögöttük pedig vegyesen ültek a férfiak. A bejárattól balra elhelyezkedő padoszlopban a nőknek volt a helye. A szószéktől jobbra az első padban a papné és a tanítónő(né) ültek, majd pedig a lányok: a fiatalabbak elöl, az idősebbek mögöttük. Őket a korosabb asszonyok követték. A karzat alatt, a torony aljában a cintériumban (bal oldalon!) lévő két rövid padban az idős lányoknak („öreglányok", 50-60 évesek) és a legöregebb asszonyoknak volt a helye. Állt még itt egy kicsi pad, amelybe az iskolába nem járó gyermekek ültek. Az iskolások, 1-4. osztályosok, a felnőtt padoszlopok elé elhelyezett kis padokra kerültek. Lábuk alá kukoricafosztásból készített „szőnyeget" is tettek, hogy meg ne fázzanak. A bejárattól balra lévő karzatra mentek fel az iskolásfiúk a tanítóval (4. osztálytól felfelé!), míg a jobb oldali karzatot a legények foglalták el, három padot is megtöltve. A kereszteltetők helye mindig az első padban volt, a gyászolók viszont a saját helyükre ültek. Ä kötött ülésrend mellett a templomi illem része volt a templomba való bemenet és az onnan történő kivonulás is, amelyek meghatározott rendben zajlottak le. Berhidán érkezéskor beültek a templomba, ahol egy időben - az új énekeskönyv bevezetését követően - éneket tanultak istentisztelet előtt. Kiskovácsiban csak a nők ültek be istentisztelet előtt a helyükre, a férfiak a templom előtt megálltak és beszélgettek. Amikor a harmadik harangszó, a be-