Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

Úrvacsorával csak a gyülekezet nagykorú tagjai élhettek, akik konfirmáció után voltak. Konfirmációra (megerősítés) a 14. életévüket betöltött ifjak mehettek, akiket előtte többnyire kisgyermekként megkereszteltettek. Konfirmációra a hittételeket tartalmazó káté megtanításával készítették fel a fiatalokat. A két világháború között még általános volt a hitoktatás, amelynek keretében a konfirmációi előkészületek is megtörténtek, bár heti egy-két alkalommal külön is foglalkozott a fiatalokkal a lelkész. Az 1950-es évek második felétől külön konfirmációi előkészítést tartott a lelkipásztor. Volt, aki csak ide járt el, hittanra nem. A konfirmációra áldozócsütörtökön került sor, amely azután az 1960-as évekre már az ezt követő vasárnapra tolódott át. Jelenleg pünkösd előtt, valamelyik májusi vasárnap kerül rá sor, de Berhidán nincs minden esztendőben, csak két-három évenként. Kiskovácsiban viszont 27 éve nem volt már konfirmáció, tíz éve még 2-3 fiatal konfirmálkozott, de már közösen a berhidaiakkal. A konfirmációt követően az első úrvacsoraosztásra pünkösdkor került sor, amikor a konfirmandusok a szószékkel szembeni padsorban ültek és elsőként járulhattak az úrasztalához. Ilyenkor többnyire egy Bibliát kaptak az egyházközségtől ajándékba, esetleg énekeskönyvet. A konfirmációi vizsga a templomban, a gyülekezet előtt történt. Vizsgált korszakunkban ez elsősorban a család ünnepe volt, legfeljebb a keresztanyát hívták meg ilyenkor. Később a rokonság összejövetele együtt járt vele, és ekkor már magasra szökött azoknak a száma, akik „kikonfirmáltak", azaz konfirmáció után elmaradtak a templomból. Berhidán említették, egy alkalommal előfordult az is, hogy a konfirmációt követő vasárnap a fiatalok nem jelentek meg az első úrvacsoravételre. Ezért azután a két alkalmat összevonta a lelkész, és azonos napra került mindkettő: a konfirmáció és az első úrvacsoravétel. Az áldozócsütörtöki konfirmáció és a pünkösdi első úrvacsoravétel általánosnak mondható a Dunántúli Református Egyházkerületben.

108 A nagy ünnepek, azaz a „sátoros ünnepek" ünnepi követei is megérkeztek Pápáról, a Református Teológiáról. Ezek a legátusok többnyire teológiai hallgatók voltak, akik számára a gyülekezet pénzadományt gyűjtött. Az ünnep egyik napján ők látták el a templomi szolgálatot. A Pápai Teológiai Akadémia bezárása után Budapestről jöttek a legátusok, általában dunántúli hallgatók, akik többnyire már csak húsvétra, azaz évi egy alkalommal mentek Berhidára, innen Kiskovácsiba és Ősibe, tehát mindig három faluba. A kapott legátum fele a teológusé, fele pedig a Teológiáé lett. Az ünnepek, azaz a naptári és egyházi esztendő jeles napjai közül az adventet, karácsonyt, szilvesztert és újévet, nagyböjtöt, nagypénteket, húsvétot, áldozócsütörtököt, valamint pünkösdöt tartották számon. Más ünnepekről az volt a vélemény, hogy „Krisztus Urunk nem ezt tanította". Egyébként a legöregebb kiskovácsi reformátusok emlékeznek arra, hogy nagy szárazság idején, amikor a lelkésznek panaszkodtak és aggódtak a termésért, a kenyérért, a lelkipásztor következő vasárnap az istentisztelet keretében esőért könyörgött. Karácsony vigíliáján a templomban esti istentiszteleten vettek részt, amely mára a hívek lassú elfogyása miatt szűnt meg. A két világháború között ezt megelőzően díszítették fel a fenyőfát és adták oda a gyermekeknek az ajándékot. Legtöbb családban maga a fenyőfa volt az ajándék. A fenyőt - többnyire erdei fenyőt fából készült karácsonyfatalpba állították, rá almát, tésztából sütött figurákat,