Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

keresztet. A koszorúfej előimádkozott a tagságnak. A lámpákat mindig az elhunyt életkorának és nemének megfelelő tagok tartották. Ezek a lámpák a temetés teljes ideje alatt égtek. A koporsó tetejére keresztet és rózsafüzért erősítettek, akárcsak a XVIII. századi társulatok - pl. Szentháromság Társulat - esetében. Minden alkalommal elénekelték ilyenkor temetési éneküket: „Öltözzetek gyászruhába Szentolvasó-beliek, Mert egy rózsát leszakított a halál közületek. Imádkozzunk érte, hogy Jézus nevében, Nyugodjék békességben." A társulat tagjainak a fentieken túl az egyházi ünnepek előkészítésében való részvétel is feladata volt. Az emlékezettel elérhető időben azonban körmeneteken, búcsús zarándoklatokon közösen már nem vettek részt.

76 A megszűnt vallásos egyesületek helyett ma a Kolping Társaság és a Máltai Szeretetszolgálat működik, közös kulturális programokat szervezve tagjainak és karitatív tevékenységet folytatva. A közösség vallásos életének az egyházi esztendő körforgása adott keretet, s ugyanakkor ebben a zárt egységben az esztendő jeles napjaihoz kötődően tartották ébren a vallásos hagyományokat, évenkénti ismétléssel a vallásos szokásokat, amelyek kereszténység előtti elemeket is magukba olvasztottak. Az egyházi esztendő kezdete advent, amelynek négy hete a karácsony ünnepének varasával és a rá való készülődéssel telt el. A második világháborút követő esztendőkig minden nap hajnali mise, rorate volt, ahova rendszeresen elmentek valamennyi család képviseletében. Felváltva oldották meg többnyire, valaki maradt az állatokkal, a többiek pedig templomba mentek. A hajnali mise reggel 6 órakor kezdődött. A templomba igyekvők a sötét faluban kis lámpással vagy istállólámpába állított égő gyertyával mentek, örvendezve egymásnak. Ahogy ma is emlékeznek rá: „Visszanézve gyönyörű volt látni az apró fényeket, mert soknak csak gyertya volt a lámpásában. Külön varázsa volt ennek." Hajnali misékre sokan elmentek, nemcsak nők, hanem férfiak is, sőt többen a gyermekeket is vitték. Egyébként elmondható, hogy Berhidán az egyházi esztendő szokásvilága nem volt gazdag, az átlagosnál kevesebb szokást gyakoroltak és őriztek meg. Az adventi időszak nagyszámú jeles napjából csupáncsak Szent Miklós és Luca napját tartották. Ismeretlen volt már a Katalin-, Borbála-, András-napi házasságjóslás. Katalin-napon bált rendeztek, ez tette nevezetessé. A tizennégy segítő szent egyikéhez, Borbálához a jó halál kegyelméért (könnyű halál!) fohászkodtak. Közbenjárásának kérése általános volt a térségben. Szent Miklós, azaz Mikulás napján az iskolában maszkos-alakoskodók emlékeztettek a nap jeles voltára. A szülők tehetségük szerint megajándékozták gyermekeiket. Az éjszakára ablakba helyezett, kitisztított cipőbe diót, almát tettek, a tehetősebbek csokoládét is. Akinek a cipőjét nem találták elég tisztának, az csak vesszővirgácsot kapott. Luca napján a 8-10 esztendős fiúk öt-hat fős csoportokban lucázni mentek. A csoport két tagja öregasszonynak és öregembernek öltözött, álarcot tett, szalmával tömte ki gúnyáját. Ok köszöntöttek be a házakhoz, engedélyt kérve a lucázásra. A többiek követték őket: „Luca, Luca kity-koty..." - mondták az ismert lu-