Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

A barokk korban kialakult búcsújáró helyek vonzották a remetéket is, távol a településektől. Pl. Csatkának is megvolt a múlt században a remetéje, aki a kegyhely gondozójaként halt meg.

70 E búcsújáró helynek száz éven keresztül mindig volt remetéje.

71 Nem emlékeznek olyan szokásra sem, hogy a zarándoklaton első alkalommal résztvevők búcsúi - „mosdatott" - keresztanyát választottak volna. A gyalogos zarándoklatra egyébként gyerekeket nem vittek. A visszaemlékezések szerint rendkívül nagyszámú zarándok gyűlt össze a kegyhelyen, annyian voltak, hogy nem fértek be a templomba, kívül is sokan álltak. A zarándokokat elkísérő lelkipásztorok részt vettek a búcsúsok gyóntatásában és miséztek is. A hazaindulókat a bodajki pap áldotta meg, búcsúztatta el. Vasárnap estére érkeztek meg a faluba, ahol az otthoniak és lelkipásztoruk már várta, harangszóval köszöntve őket. Hazaérkezésük után Te Deum volt a templomban és csak ezután szedték le a kocsiról csomagjaikat, s ment ki-ki haza. Sok volt közöttük a fiatal, akinek nagy élményt jelentett a zarándoklat. Rendbontás soha nem történt, mindig fegyelmezetten tették meg az utat oda-vissza. A búcsúk velejárója volt a búcsúvásár, jó alkalmat kínálva az árusításra. A zarándokok jó vásárlóknak bizonyultak, hisz mindenki vitt haza családtagjainak valami búcsúfiát. Legkedveltebbek a mézeskalácsosok által készített és árult „bábból csinált rózsafüzérek", azaz mézeskalács-olvasók voltak. Ezen kívül a kegytárgyárusoktól szentképeket vettek, amelyeket a templomban megáldattak, úgy vitték haza. Gyertyát legtöbben nem szoktak itt vásárolni. Hazafelé menet Guttamásinál az erdőn a sok mogyoróbokor valamelyikéről levágtak egy vesszőt, amit azután bicskával kicifráztak, teljes hosszában kifaragtak. Ez volt a cifrabot, a gyermekek legkedvesebb búcsúi ajándéka. A hitélet elmélyültebb megélését szolgálták a vallásos társulatok, hitbuzgalmi egyesületek. Az 1920-30-as években még létezett a Skapulárés Társulat, amely minden bizonnyal a karmeliták jelenlétével függött össze. Tagjai eredetileg vállruhát viseltek, szombatonként mécsest gyújtottak Mária, a Kármelhegyi Boldogasszony (ünnepe július 16.) képe előtt és közös ájtatosságot végeztek.

72 Mindezekből azonban mára semmit sem őrzött meg az emlékezet. Élő volt a Jézus Szíve Szövetség, valamint az Oltáregylet. Előbbit a helybéli apácák, utóbbit pedig egy idős lány, Gerebics Mária szervezte meg. Tevékenységükről vajmi keveset őriztek meg. Mindkettőnek döntő többségben női tagjai voltak. Feladatuk a közösségi imaélet megszervezése és gyakorlása, valamint karitatív tevékenység volt, mint általában a korabeli - az első világháború után megalakult - vallásos egyesületeknek másutt is. Gyermekek számára szerveződött a Szívgárda, amely a második világháborúig működött. A közösségi hitéletnek adott keretet, de összejöveteleiken színdarabokat is megtanultak tagjai. A katolikus ifjúság szervezetei - lányoknak a KALÁSZ, legényeknek a KALOT - Berhidán ugyancsak működtek, a vallási élet mellett kulturális téren is színvonalas programokat adva az ifjúságnak, összefogva őket, kulturált szórakozási lehetőségeket nyújtva azoknak, akik soraikba léptek. A lelkész és a tanító színdarabokat tanított nekik, amelyeket helyben mutattak be, de a környékről is nagyszámú érdeklődő jelent meg ezeken az előadásokon. Belépődíjat szedtek, amely összeget azután a KALOT és a KALÁSZ céljaira