Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

letkielégítés, azaz a szükséges javak megszerzésének kedvezőbb módjai. Mindezeket szolgálták a piacozás, a vándorkereskedelembe való bekapcsolódás és az árucsere helyben lebonyolítható alkalmai. Vásárba Berhidáról Várpalotára, Enyingre és Ősibe jártak, mert helyben csak későn kapták meg a vásárjogot, évi két alkalomra, tavasszal és ősszel. Kiskovácsiból Veszprémbe, Várpalotára, Balatonfőkajárra, Székesfehérvárra és Lepsénybe mentek, többnyire gyalogosan. Az állatvásárok és a kirakodóvásárok egyaránt keresettek voltak, hisz itt szerezhették be kedvező áron az állatokat, ugyanakkor itt nyílott legjobb lehetőség az állatok eladására is. Cséplést követően vagy állateladás után tudták megvenni a ruhaféléket, s elsősorban a gyermekeknek a cipőt, csizmát. Ilyenkor vették meg a ruhának, ingnek, köténynek valót is, amit az esetek többségében a családok nőtagjai varrtak készre. A pápai és a veszprémi kékfestőktől, a környékbeli rőfösöktől vásároltak leginkább. Mindezeken kívül sok volt azon cikkeknek, áruféleségeknek a száma, amire pénzt kellett kiadjanak a családok. így tüzelőre, elsősorban fára, amit az ösküi favágóktól szereztek be. Fával megrakott kocsival érkeztek ők, általában piaci napokon (kedd, szombat), s a piacon árulták a tűzifát. Aki megvásárolta, annak az udvarára szállították. Amennyiben nem tudták értékesíteni a fát, akkor beálltak a pékhez és olcsóbban is túladtak rajta, mert nekik is szükségük volt a pénzre, hisz vásárlásaikat ezen összegből bonyolították le. Kora tavasszal érkeztek meg a faeszközkészítők, akik az utcáról árulták készítményeiket. Többnyire borzaváriak voltak, de bakonybéü is előfordult közöttük. Várpalotáról jöttek rendszeresen a meszeskocsisok és árulták az általuk égetett meszet. Előfordultak közöttük ösküiek is. Évente többször is megjelentek, kocsiról árultak, elmentek egészen Lajoskomáromig. Amikor eladták árujukat, helyben gabonát, takarmányt vettek. Soha nem jártak üres kocsival. Nyaranként a Mezőföldön dinnyét vásároltak és visszaútban azt árulták, amelynek helyébe takarmányt vettek. A Bakony terméketlen, szűk határú falvainak népe közül többen szénszállítással foglalkoztak. Ezek a szenesek többnyire rendelésre hordták a faluba a szenet, de előfordult, hogy anélkül is megjelentek. Ők e környéken kívül messzebb, a Balaton mellékére is elmentek. A háztartásban szükséges apróságokat, mint a tű, cérna, pertli, cipőfűző, fésű, tükör többnyire a vásárban a bazárosoktól vagy a kucsébertől szerezték be. Utóbbiak, mint már említettem, a búcsúkban is megjelentek, sőt házaltak is. Náluk lehetett tűzkövet kapni, amit az öngyújtóban használtak, mert biztonságosabbnak tartották a gyufánál. A tűzkő azonban nem volt korlátlanul kapható, csak megrendelésre hoztak belőle. Téli időszakban Balatonkeneséről szinte hetente megjöttek a halasok. Kocsin, jéggel bélelt vesszőkosárban hozták a halat, gardát és keszeget. Pénzért, terményért árulták. Általában kerékpárral érkeztek, sűrű szövésű zsákokba töltött pirospaprikával a paprikások a Mezőföldről és a Duna-Tisza közéről. Kora tavasszal és ősszel jelentek meg, decivel mérték a paprikát. Hetente egyszer, esetleg kétszer megjelentek a tikászok. Ők már nem eladtak, hanem felvásároltak. Kedvelték őket a gazdaasszonyok. Tojást, baromfit vá-