Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

munkavégzési alkalmakat jelentettek, hanem közös művelődési lehetőséget is, az egyesületek keretében. Társas munkaalkalom volt a kendertaposás augusztus-szeptemberben, s a fonás télen. Esténként gyűltek össze e munkák elvégzésére a szomszédok, rokonok. Amíg azonban a kendertaposást mindig egynek végezték, tulajdonképpen kölcsönmunkaként (hiszen mindazok, akik egy helyre elmentek, számíthattak az ott jelenlévők segítségére maguk is), addig a fonást közösen ugyan, de mindenki magának csinálta, valódi társasmunkaként. A kendertaposáshoz hasonlóan végezték a tilolást, dörzsölést is. Ilyenkor az egybegyűlteknek a háziak, ha volt, friss gyümölcsöt, ha nem volt, akkor főtt aszalékot, azaz keszőcét (vegyes aszalt gyümölcs) és dudogót (aszalt alma) szolgáltak fel. Közösen, kalákában, pontosan kölcsönmunkában történt az asztagrakás, valamint cséplés alkalmával a cséplőgép helyszínre vontatása, hogy mielőbb végezhessenek. Aki a cséplőgépet vontatta, annál a hordásban résztvevők voltak mindazok, akiket ő igaerővel kisegített. Társas módon végzett kölcsönmunka volt a kukoricafosztás és a tollfosztás. Különösen a fiatalok és az öregek számára volt nagyon kedvelt, hisz jó szórakozást, alapos beszélgetést jelentett egy-egy ilyen munkaalkalom. Hasonlóan végezték el a szüretet is, ahol rokonok, szomszédok vettek részt a munkában, akiket kiadós ebéddel, birkagulyással vagy kakas-, esetleg tyúkpörkölttel vendégeltek meg. Ilyenkor igyekezett mindenki birkát beszerezni, mert az volt az igazi szüreti étel. Előfordult, olyan hidegre fordult az idő szüret kezdetére, Terézia napjára (október 15.), hogy forralt bort adtak a szüretelőknek, akiket szép számmal meghívtak e munkára. Lehetőleg egy nap alatt igyekeztek végezni vele. Vidám összejövetelek, közösségi alkalmak voltak ezek a munkák, ma is szívesen emlékeznek rájuk. A közösség művelődését, de szórakozását is szolgáló egyesületi élet vizsgált korszakunkban fejlettnek és gazdagnak mondható. Az iparosokat tömörítette az Iparoskör, az Iparos Olvasókör, a gazdákat pedig a Gazdakör, a Polgári Olvasókör. Ezek az olvasókörök 1935-ig úgy működtek, hogy egy-egy magtalan házaspár vagy özvegyasszony tehetősebb házában kibéreltek egy szobát, ahova téli estéken rendszeresen eljártak. A háztulajdonos takarított, fűtött és újságokat járatott. Mindezért egyben fizettek, ez volt a bérleti díj. Egy-egy olvasókörbe vegyesen jártak el a reformátusok és a római katolikusok. Mivel a helyiségek kicsik voltak, három-négy helyen is működött az Olvasókör, hogy az érdeklődők elférhessenek. Itt italkimérés nem volt, legfeljebb a tagok vihettek magukkal valamennyi innivalót, amit egy-egy összejövetel alkalmával elfogyasztottak. Az Olvasókör keretében bálokat szerveztek, sőt színdarabot is bemutattak. Az ezekből származó bevétel az Olvasókör gyarapodását szolgálta. E célokra a református iskolát is igénybe vették. Az iparosok és gazdák („pógárok") olvasóegyletét megelőzte az Úri kaszinó, amelynek épülete a patika helyén állott, jobban mondva ebből lett később a patika. Valamikor az 1900-as esztendők táján alakult meg és 1937-ig működött. „Akkorra kihaltak a patronáló urak és a házat eladták. Patika lett belőle." Ezen egyesületnek 100-150 kötetes könyvtára volt, míg a másik kettő könyvtárral nem rendelkezett.