Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)

liez lepsényi, mezőszentgyörgyi, enyingi, alszabadi, marosi, kenései filiárisok tartoztak, s éppen a folyamodvány elkészítésekor csatlakoztak a papkeszi, vilonyai, szentistváni, vörösberényi mesterek. így a veszprémi alsó vagyis a mezőföldi járásbeli csizmadiák a peremarton-csajág-balatonfőkajári anyacéhhez tartoztak.

256 A céhmesterek jegyzőkönyvében 1825-től elkülönítették a kántorpénzt fizetők között a filiáris mestereket. Ebből ismert, hogy 1825-ben az anyacéhbe 29, a filiákba 12, 1835-ben az anyacéhbe 31, a filiákba 27, 1845-ben az anyacéhbe 30, a filiákba 28 mester tartozott, akiknek többsége megfizette a kántorpénzt. Az 1770-ben kiadott királyi artikulusok alapján a csizmadiacéh vezetői Pap Csizmadia Márton, Blaskovics Csizmadia Tamás, Tóth Csizmadia Pál, Győré Csizmadia György, Tóth Csizmadia János és a többiek - megszerkesztették, Nagy Benedek céhnótáriussal leíratták, és 1771, Szent Iván hó 29. napján kiadták a legények rendtartását. A 16 artikulusból álló rendtartás a céhartikulusok legényekre vonatkozó pontjainak a kivonata, de vannak benne olyan kiegészítések is, amelyek csak a legényekre vonatkozó rendszabályokat tartalmaznak. A 2. artikulusban az ifjúságnak elöljárót rendeltek, a dékányt, aki „mintegy tükör jó példával tisztességessen a' többi iffjakat igazgatván kormányozza". A dékány a legényeket az atyamester és a bejáró mesterek engedélyével gyűjthette egybe. A gyűlésen előbb a dékány, majd a legények adták elő sérelmeiket. Minden míves legény kéthetente két pénzt azaz dénárt tartozott az ifjúság ládájába tenni „a mostanyi és jövendőbéli szükségekre". A legényeknek külön ládájuk volt. Ebben tartották összes jövedelmüket, amit minden kántorban megszámoltak, azaz számot adtak a közös jövedelmekről. Ide kerültek a büntetéspénzek is, hiszen pl. a káromkodókat 2 forintra büntették, melynek felét a ládába tették, felét az egyháznak befizették. A vasár- és ünnepnapi szentmise vagy a prédikáció elmulasztása pénzbüntetést vont maga után: a társaság ládájába egy heti bért kellett befizetni. Előírták a legényeknek a reggeli és esti imádságot, amelynek elmulasztásáért a legények előbb feddést, majd pénzbüntetést, az inasok pedig arcul verést szenvedtek el. A dékánylegényt kántoron választották. Az artikulusokat minden kántoron felolvasták. A legénycéh felügyelete az atyamester dolga volt, akinél a megválasztása után a legénycéh bejelentkezett: „céhmester választáskor az dékány más iffjúval edgyütt az mesterekhez tisztességes köszönettel bemenvén, ott atyamesterjek felől, hogy ki légyen, értekezni köteleztetnek, hogy választott atyamesterjektűl szép intéseket és oktatást vegyenek, ki is akkor egy jó ebéddel az iffjúságnak fog szolgálni". A vándorlegény fogadásának is megvolt a rendje: „Midőn jövevény legény érkezik ezen helységekben, tarisznyáját karjárul letévén, az atyamestert köszöntvén, tudtára adgya jövetelét, azonnal az atyamester az dékányt elöl hívatván, ki is az jövevénynek munkát keresni tartozik, az jövevény legény pedig kétt hétigh az jó rendtartás szerént állandóképpen megmaradgyon, és hogyha az ollyan jövevénynek történetbűi kétt hét múlva tanuló levele nem volna..., tovább dolgozni nem engedtetik, tanuló levelét pedig meghozván, ismét néki bötsületes míhely adatik...". A legények szigorú munkarendjét a 6. artikulus tartalmazza: „Minden míves legény Szent Mihály napkor az gyertyánál való munkálódásra három órakor