Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)
Céhes szervezetek a XVIII—XIX. században Az 1829. évi országos összeírás adatai szerint a nem nemes népesség körében Berhidán 11, Kiskovácsiban 3, Peremartonban 12 iparos működött. Berhida valamennyi iparosa - 7 takács, l-l csizmadia, kádár, kötélverő, varga - legény nélkül dolgozott, s a fél éven át dolgozó varga kivételével iparukat negyedéven át gyakorolták. Kiskovácsiban két takács és egy kovács szerepel az összeírásban, közülük az egyik takács dolgozott legénnyel, fél éven át. Peremarton iparostársadalma színesebb képet mutat, 3-3 csizmadia és kovács, 2 takács, l-l asztalos, ács, bognár, kőműves alkotta. Közülük a többség legény nélkül és negyedéven át dolgozott, de található közöttük egy ács és egy kovács, akik legényt tartottak és egész évben űzték az iparukat. Összesen öten dolgoztak legénnyel, negyedévnél hoszszabb időtartammal heten. A nem nemesekről készült összeírás adatait a nemesi összeírások adatai kevéssé módosítják Peremartonban, ahol mindössze egy csizmadia iparból élő található a nemesek között 1827-ben. Ezzel szemben Kiskovácsiban egy-egy bognárral, takáccsal és takácslegénnyel az iparoslétszám megkétszereződik. Berhidán a nemesek között három iparos volt 1827-ben, egy-egy lakatos, szabó és takács. Az összeírások nem jelölték meg a céhes szervezetbe tömörülő sárvízi molnárokat, pedig a három helységben hat malom is működött a két rostáspusztai és a gelyei malmon kívül. Két kalló malmot is említenek a forrásokban, az egyik a Gelye malommal szemben állt a kásaörlő malom helyén, 1725 előtt elpusztult, a másikat Peremartonban építették az új telepesek. Ennek megfelelően csapók is működtek Peremartonban. Egy Vargha Mihály nevű csapó Boronkay Dániel adósa volt, amit 1769 és 1781 között irtással, trágyázással, szőlőbeli munkákkal tudott csak visszafizetni. 242 Az iparosok létszáma ugyan nem volt magas a három helységben, mégis élénk iparosélet folyt itt, ami a céheknek köszönhető. Mária Terézia a peremartoni, berhidai és kiskovácsi takácsmesterek folyamodására 1765. december 14-én a magyar királyi udvari kancellárián keresztül privilégium formájában kiadta céhartikulusaikat, fenntartva magának azok megváltoztatásának, módosításának a jogát. Veszprém vármegye 1766. május l-jén tartott közgyűlésén a céhartikulusokat kihirdették. Szegénységük miatt a peremartoni, berhidai és kiskovácsi takácsok Szabó István peremartoni plébánostól 1766 májusában azt kérték, hogy amíg az artikulusok taksáját kifizetik, a zászlót megcsináltatják, adjon engedményt nekik a védőszentjük, Szent András apostol napján és a négy kántoron szolgáltatandó szentmisékre. Más céhekben az énekes szentmisére 1 forintot, a kis misére 50 dénárt szoktak fizetni. Szabó plébános hét esztendőre engedélyezte, hogy csak 50 dénárt fizessenek az énekes miséért, egy máriást pedig kántorokon a kis miséért. 243 Az artikulusok taksájának kifizetése ügyében a takácsok 1770-ben az alispánhoz folyamodtak, mert a céhbe harmadik, negyedik éve beesküdött külső takácsmesterek halogatták a befizetést. Az alispán 1770. január 23-án elrendelte a taksa befizetését vagy a beszedését végrehajtással. Ebből az intézkedésből ismert, hogy a peremartoni-berhidai-kiskovácsi céhnek Ősiben, Sólyban, Csajágon, Balatonfőkajáron, Mezőszentgyörgyön és Enyingen lakó külső tagjai is voltak. 244
