Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)
X. Egyházak és intézményeik
missziómunkát vállalt. A füredi, tapolcai és a sümegi járás tartozott hozzá. Első munkatársa erdélyi ifjú, Só Károly volt. Vonattal és gyalog jártak, házról házra terjesztették a budapesti központból kapott könyveket. Sokszor elutasításban volt részük, ám - mint visszaemlékezett Szűcs László - a könyvek néma prédikátorként tették munkájukat. Édesanyját el tudta tartani jövedelméből. 1944-ben ismét behívták, frontra vitték a Kárpátokba. Ott találkozott két vámosi adventista fiatallal, Nagy Gáborral és Nagy Józseffel, akiket már korábban ismert. A fronton csak egyszer nyílt alkalmuk megtartani a szombatiskolát. Egy harckocsi mögé húzódtak, egymás hite erősítette őket. A balatonfüredi gyülekezet egyik tagja, Stubnáné zsidó származású volt. Bár kikeresztelkedett, rá és kislányára vonatkoztak a zsidók ellen hozott torvények. Az aszszony megálmodta sorsát: vonatot látott elesett emberekkel. A deportálás a második babiloni fogságot jelképezte számára. A világháború évei alatt ugyan reformadventista lett, Dani Sándorokkal ma is működő külön csoportot alkottak, elszakadtak a gyülekezettől, de az adventisták mégis közösen, ellentéteiket félretéve kísérték őket utolsó útjukra. Sorsukba belenyugodtak, tudták - vagy inkább érezték - hova kerülnek s nem térhetnek vissza. A vasútállomáson kislánya így vigasztalgatta: „ha eddig nem ettünk disznóhúst, ezután sem fogunk enni." 1941-től a csendőrök különösebben nem zaklatták a balatonfüredi adventista gyülekezetet. Vélhetően azért nem, mert a Csík testvérek köztiszteletnek örvendtek és jó kapcsolatot tartottak fenn a főjegyzővel. A katolikus esperes ugyan panaszt tett Csík Julianna missziómunkája ellen a főszolgabírónál, hogy ne tegyen bizonyságot a betegeknél. A főszolgabíró kénytelen volt behívatni Csík Juliannát és megkérte, ne beszéljen az Úr Jézus nevében, mert erre a papok hivatottak. „Krisztus Urunk sokat szenvedett a keresztfán, de maga még többet fog szenvedni, ha folytatja" - próbálta megfélemlíteni a szülésznőt. Csík Julianna nem válaszolhatott másként: „Ezt nem ígérhetem meg." A főszolgabíró, megbizonyosodva a nő hitének erejéről, büntetés nélkül elengedte, s az tovább folytathatta missziómunkáját. Gyülekezeti élet 1945-től napjainkig Már az első békenapokban felkereste a gyülekezetet Herczeg Mária, hogy tájékozódjon róluk. Akkor még ritkán jártak a vonatok Székesfehérvárról, csak Veszprémig jutott el. Onnan Fűzfőre gyalogolt, ott akart ismét vonatra szállni. Hajnalban indulhatott volna tovább. Fát szállító szovjet katonák vették fel lovaskocsijukra, így jutott el Arácsra a Csík testvérekhez. 18 A háború után a fürediek felújították missziómunkájukat. Szűcs László a nemesvámosi Kéry Gézával dolgozott együtt. Hivatalos engedélyük ellenére folyton ellenőrizték őket, megnehezítve tevékenységüket. Hajmáskéren egy boltos, akinek megmutatták könyveiket, rendőrt hívott. Egész nap a rendőrségen tartották őket, míg büntetés nélkül szabadultak. Kővágóörsről Tapolcára vitték be a két férfit a kapitányságra. Fste elengedték őket, de másnap délelőtt űjra kellett jelentkezniük. Ilyes Ferenc 1946. január 9-én tért haza amerikai fogságból. Öt hónap múltán feleségül vette Fazekas Máriát, aki Sárkesziből, adventista családból származott. Az ifjú ass/onv még szülőfalujából ismerte a Csík testvéreket, akik ott is végeztek könyvevangélista munkát. 1944-ben keresztelkedett meg. Férjével székesfehérvári és füredi gyülekezetlátogatásai alkalmával találkozott. A házaspár 13 évig Veszprémi Ida házában élt, mígnem Veszprémi Ida 1958-ban eladta a házát. Arának felét ismét az adventista miszsziómunkára ajándékozta, másik felét Ilyéséknek adta, akik saját ház építésébe fogtak.
