Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

A tagság elöregedett, fiatal munkaerőből, utánpótlásból pedig hiányt szenvedtek: 1964-ben hatvan év feletti 116 fő (40 százalék), ötven év feletti 183 fő (63 százalék), negyven év alatti 71 fő (24 százalék), harminc év alatti 14 fő (4 százalék). Ugyanennek az évnek az elején a taglétszám 327 fő, elhalálozások és 31 ember kizárása miatt az év végére 287-en maradtak. A szerződéses alkalmazottakat, akik 58-an voltak, főleg a szőlőkben foglalkoztatták. A növénytermesztésen belül kiemelkedő ágazat a szőlőtermesztés volt, amely 49 százalék volument képviselt. Az állattartáson belül a meghatározó sertéshizlalási súlyos problémák terhelték. A Balatonszőlősön állami hitelből, típusterv alapján felépített hizlaldában tervezési hibák és egyéb okok miatt nagy volt az elhullás, különböző betegségek tizedelték az állományt. Hurutos tüdőgyulladás, bélgyulladás, ragadós száj és körömfájás is fellépett az állatoknál. A tehenészetben sem volt sokkal jobb a helyzet. 1967-ben a közös állomány 66 százaléka volt TBC-vel fertőzött. Mivel az állatokat nem lehetett lecserélni, a tej TBCmentesítésével próbálkoztak, ami a járulékos költségek miatt a termelést gazdaságtalanná tette. Az apaállatok hiánya akadályozta a szaporítást. 1968-ra a tsz által fenntartott apaistállót megszüntették, lebontották és létrehoztak egy inszimiláló állomást a tsziroda mögötti épületben. Ezzel párhuzamosan egyre inkább visszaszorult a háztáji állattartás. Elsősorban a szarvasmarha-állomány csökkent. A tartó gazdák kiöregedtek, és a településen az üdülőövezet határainak a kiterjesztése miatt fokozatosan szűkültek az állattartás lehetőségei. A földrendezések idején (1959-1960) született táblásítási tervek megvalósításának objektív akadályai voltak. A helyzet szinte kaotikus volt, a földcserék lebonyolítását sokszor nehezítette, hogy nehéz volt a tulajdonos személyét kibogozni. Az arácsi részen jóformán az egész határ rendezetlen volt, mivel a mezőgazdasági földek számbavételére alakult tanácsi bizottság nem talált olyan embert, aki a földek tulajdonosait meg tudta volna nevezni. Ráadásul a tsz sem vezette a földek üzemi nyilvántartását, így elsősorban a kisparcellák esetében nem is tudta megmondani minden esetben, hogy mi tartozott hozzá, s mi nem. Voltak olyan területek, amelyeket 8-10 éve senki nem használt. Ezeket 1962-től kezdődően átadták kényszerhasznosításra, 1965-től pedig a területekért nem jelentkező tulajdonosok földjeit a tsz véglegesen bekebelezhette. Ennek eredményeként 1966 végén a tsz összes földterülete a háztájival együtt már 3155 kat. hold, ebből a szőlő 344 kat. hold volt. Ezekben az években az egész gazdálkodás eredményességét a rossz szőlőtermés határozta meg. A termőszőlők kiöregedtek, az új szőlőtelepítések pedig még nem fordultak termőre. Ezeket már széles sortávolságra telepítették, hogy gépi művelésre is alkalmasak legyenek. A krónikusnak tekinthető munkaerőhiányt szerződéses alkalmazottakkal, szüret idején pedig mindinkább a középiskolások társadalmi munkájával igyekeztek megoldani. A termelőszövetkezet az 1960-as évek közepére ugyanannyi termő, mint fiatal telepítésű, nem termő szőlőterülettel bírt. 1966 őszén összesen 220 kat. hold szőlejéből 110 kat. hold termő (Arácson 20, Balatonszőlősön 5, Vörösmáiban 25, Bocsárban 3, Baricskán 20, Belsőtelekben 8, Lakon és Lapostelekben 29 kat. hold), 110 kat. hold pedig nem termő (Farkókő 45, Büdöskút 31, Lapostelek 9, Ivángyöp 11, Belsőtelek 14 kat. hold) terület volt. A három önálló tsz-ben a munkaegység átlaga 1960-ben 20,59 Ft volt, ami 1961ben 22,53, 1962-ben 30,28, 1963-ban 37, 1964-ben 42 Ft-ra emelkedett, de 1965-ben 37, 1966-ban 27,72 Ft-ra csökkent. 1967-ben a munkaegységes elszámolás megszűnt. Ebben az évben a tsz dolgozóinak egy munkanapjára 83 Ft átlagkereset jutott.