Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

zetői, Pálffy Károly, a városi tanács elnöke, Fazekas Lajos elnökhelyettes és Szalay László vb-titkár mellett jelen volt a település több közéleti személyisége és országgyűlési képviselője, köztük Radnóti István is. Az egészségügyi miniszter 109/1971. Gyf. sz. rendelete Balatonfüredet, várossá válásával egyidejűleg, az ország első gyógy- és üdülőhelyi városává nyilvánította, és három körzetre osztotta: I. Védövezet: Szívkórház és környéke a Kiserdővel; II. Gyógyövezet: a vasútvonal alatti rész a Balatonnal; III. Üdülőhely: a város egész területe. Az 1956-ban megszüntetett járásbíróság és telekkönyvi hatóság közül az utóbbi visszahódítása 1974-ben kezdődött. Ebben az évben a Veszprémi járási és Városi Földhivatal megnyitotta balatonfüredi kirendeltségét, amely 1984-ig csak ingatlannyilvántartási és adatszolgáltató részleggel működött. Balatonfüreden kívül 11 település tartozott az illetékességi körébe. Balatonszőlős, Tihany, Vászoly, Orvényes, Balatonakaii, Pécsely, Alsó-, Felső-, Kisdörgicse, Aszófő, valamint Balatonudvari. 1985. január l-jétől, tovább bővítve az intézményhez tartozó települések körét, önálló körzetként működik „Városi Földhivatal Balatonfüred" elnevezéssel. Településfejlesztés Balatonfüred arculatának átalakulásában elsősorban a település idegenforgalmi vonzerejéből fakadó óriási méretű magán, illetve állami, szövetkezeti, vállalati építkezések játszottak szerepet. Néhány évtized alatt nemcsak a lakó- és üdülőházak száma többszöröződött meg, de a városképet meghatározó idegenforgalmi célú épületek száma is növekedett. A helyi lakosok lakásproblémáinak megoldását a községi tanács kezdetben a kijelölt vásárlóknak közvetlenül juttatott telkekkel segítette. 1957 után az OTP-n keresztül történtek az értékesítések. Az OTP 80-90 lakásból álló sorházépítési programját 1965-ben indította meg. A telkek kisajátításakor felajánlott négyszögölenkénti 50 Ft-os árat a tulajdonosok nem fogadták el, és pereskedésbe kezdtek. Az OTP maximum 80 Ft-os árat kínált, és a bíróság által megítélt többletösszeg átvállalását kérelmezte a vb-től. A járási és a megyei bíróság előtt 1965-ig 35 tárgyalás volt ebben az ügyben. A sorház-, illetve 27 más házhely kisajátítása tárgyában a bírósági ítéletek 1,171 millió Ft kifizetésére kötelezték a helyi tanácsot. A kisajátított és értékesítésre átadott területeken épített lakásoknak a község lakáshiányán kellett volna enyhíteniük, az OTP azonban „piaci" szempontok szerint értékesítette azokat olyanoknak is, akik nem füredi lakosok voltak, és nyaralási célból vásároltak ingatlant. 1960-1967 között 400 lakással gyarapodott a település, és az építkezések üteme csak tovább növekedett. A koncepciózus községtervezést akadályozta az elfogadott általános rendezési terv hiánya és a település elmaradott közművesítése. A mind nagyobb méreteket öltő építési igények miatt szükségessé vált a belterületi határok módosítása. A 84/1968. sz. vb-határozattal 36 742 négyszögöl külterületi ingatlant beltelkesítettek. Füreden a várossá válásig állami tulajdonban maradó lakásokat nem építettek. A településfejlesztési elképzelések az építkezések északnyugati irányú kiterjesztését preferálták. Gondot okozott, hogy a belterületi ingatlanok többnyire magántulajdonban voltak, így árszabályozó hatást a tanács nem tudott kifejteni. A foghíjtelkek 1965-1967-es összeírásakor 491 beépítetlen ingatlant vett számba a szakhatóság. Az irányított fejlesztés eszközeként alkalmazott kisajátítás sok esetben vezetett perekhez, s a bíróság 1968ban a tanács ajánlatánál minden esetben magasabb kártalanítási összeget ítélt meg az eredeti tulajdonosoknak. 1970-ben hivatalosan elfogadott forgalmi árak négyszögölen-