Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

tusra csak 28,84, azaz 29 születés, valamint 29,49, azaz 29 halálozás jutott tíz esztendő alatt.

1 u Ez a folyamat nem állt meg, a népességszám növekedése döntően a római katolikusoknak köszönhető összességében véve. Családonként viszont némi eltérés figyelhető meg, ugyanügy falunként is. A református közösség meglétére vonatkozóan az egyik korai adat 1622-ből való, amikor is Kenesey Péter tihanyi főkapitány egy késő gótikus, feltehetőleg a XVI. században, eredetileg misézőkehelynek készült aranyozott ezüstkelyhet adományozott a füredi református gyülekezetnek, amelyet azóta is használnak.

118 Legrégibb anyakönyve a XVII. századból való, ugyanis 1661-ben már „emlékezetre méltó dolgokat" is feljegyeztek ide, amint erre egy későbbi említésből következtethetünk. A gyülekezet hitéletéről azonban vajmi keveset tudunk. Lelkészeit 1590-től név szerint ismerjük.

119 Tudjuk, hogy keres/telésért 25 dénárt, egyházkelőért 11 dénárt, míg esketésért 50 dénárt, halotti prédikációért ugyancsak ennyit fizettek. Azonban a szolgák és a nem füredi lakosok mindezekért 1 forintot vagy 1 tallért. Mindezek a XVIII. századot jellemezték, amit Torkos Jakab püspök általános egyházlátogatásának 1747-ben készült jegyzőkönyvéből tudunk.

120 A reformátussá lett lakosság a közösség meglévő, addig római katolikus templomát használta tovább, amelyet feltehetően 1726-ban megnagyobbítottak. Ez az imaházként feltüntetett liturgikus épület kicsinek bizonyult, ezért 1826-ban a gyülekezet a tihanyi apáttól, a veszprémi káptalantól és Oroszy Pál földesúrtól engedélyt kért új templom építésére, amit megkapva, még ez évben lerakták alapkövét, s 1830-ban felszentelhették az új, máig használatos templomot, az ún. fehér templomot. Az építkezés Nagy István lelkészsége alatt történt, s mintegy 336 család járult hozzá adományaival a templomépítéshez, amely némi kölcsönnel kiegészülve valósulhatott meg.

1-1 Az építkezésre vonatkozó dokumentumok, valamennyi számadás és a mesteremberekkel kötött szerződések megtalálhatók és hozzáférhetők az egyházközség levéltárában. A protestánsüldözések esztendeiben, különösképpen Padányi Bíró Márton püspökségének idején (1745-62) a gyülekezetnek üldöztetést kellett elszenvednie, bár vallásgyakorlatától nem fosztatott meg. A tihanyi bencések sem képviselték ez időben a vallási türelmességet. Ugyanilyen türelmetlenség és megtorlási vágy vezérelte Füred reformátusait. Ennek eredményképpen támadtak rá 1744-ben a P. Csupord Ince vezetésével Felsőörsről jövő és a füredi temetőn keresztül Tihanyba igyekvő búcsúsokra, akiket a „botokkal, fejszékkel, kardokkal, sarlókkal, seprűkkel" felfegyverzett helybéliek alaposan helybenhagytak. A búcsúsok a náluk lévő Mária-szobrot testükkel védelmezték meg az összetöréstől.

122 Az elszenvedett sérelmek hosszú időre megrontottak, majd még századunkban is meghatározták a két felekezet kapcsolatát, amely inkább hűvös és távolságtartó, mint közeli, bensőséges volt. Törekedtek arra, hogy lehetőség szerint ne keveredjenek sem vegyes házasságba, sem keresztkomaságba, bár néhány eset előfordult, amikor is a társadalmi rang volt a döntő és meghatározó, pl. Cs. Darab József római katolikus nagygazda esetében. Egyébként a vegyes házasságok ügye szinte megoldhatatlan gondként jelentkezett, ezért barátságok elsősorban az azonos felekezetűek között jöttek létre. Az értelmiségiek körében létezett egyfajta jó kapcsolat katolikusok és reformátusok között, de ez nem volt olyan széles körű, hogy igazán példamutatóvá válhatott volna. Lényegesen jobbnak nevezhető a keresztények és a zsidók közötti kapcsolat, amely döntő mértékben üzleti volt ugyan, de közelebbi, valóságos baráti kapcsolatok is születtek, amely nem meglepő, hisz Füreden számottevő zsidó közösség élt, akik elsősorban az üzleti életet, a kereskedelmet tartották kezükben. Pl. Nagy Jenő rőfösék