Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

tűnik, hogy az özvegyek többségben újra házasságot kötöttek, ami vizsgált korszakunkban elsősorban a férfiakat jellemezte. A nők gyakran gyermekeik érdekében álltak el az új házasság megkötésének gondolatától. Az idősebb korban megözvegyültek esetében pedig egyik időszakban sem merült fel az újraházasodás lehetősége. ígv kerülhettek ők a család kötelékébe, gyermekeik és unokáik közé. Az 1757. évi összeírásban egyetlen olyan eset szerepelt, amely a nagycsalád meglétéről tudósít. Egy ötgyermekes család egyik tagja megházasodott, feleségét szülei házába vitte, s itt született meg első gyermekük is. Tehát egyenes és oldalági leszármazottak, három nemzedék élt egy háztartásban, de két külön családban. Szemben a 169 egycsaládmagos háztartással, ez az egyetlen kétcsaládmagos. Nyilvánvalóan átmeneti megoldásról lehetett szó, amit kényszer szült, s ami alig-alig fordult elő két évszázad alatt az egész területen! A családok 13,5 százalékában, azaz 23 családban szolgát, inast vagy segédet tartottak. Ezeknek a családoknak mintegy felét tette ki a szolgát, szolgálót, másik felét pedig az inast tartók száma. A szolga gazdasági cseléd, a szolgáló háztartási cseléd lehetett, mint XX. századi megfelelője. A szolga minden bizonnyal lakásért és élelemért, az előre kialkudott fizetségért a mezőgazdasági munkákban és a ház körüli teendőkben vette ki részét, minden rábízottat elvégezve, míg a szolgáló ugyanezt tette a háztartásban. Vizsgált korszakunkat ugyanez jellemezte, s a gazdasági cselédek aránya sem különbözött sokban a kétszáz esztendővel korábbitól. Az inas és a segéd jelenléte iparűző családokat feltételez. A segédek előfordulása elenyésző (4), az inasoké viszont jelentékeny. XIX. századi és XX. század eleji példákból tudjuk, hogy az inasok a mesterek házánál mindenesek voltak. Nemcsak a mesterséget tanulták és jelentettek ingyen munkaerőt, - hisz étkezést adott nekik a mester -, hanem szolgagyerekként is alkalmazták őket, minden munkát végeztetve velük. Hiszen ezek a mesterek minden bizonnyal parasztiparosok voltak, ahogy megjelölt korszakbeli utódaik, akik a mesterség gyakorlása mellett gazdálkodtak is. Eme tevékenységükhöz pedig új munkáskezet jelentett a velük átmenetileg egy fedél alatt élő inasgyerek. Az 1757. évi gyermektelen háztartások is két nagy csoportra oszthatók. Az egyiket a gyermektelen családok alkotják, amelyek közül 17 esetben csak a házaspár él együtt. Egyetlen esetet vettek számba, amikor a házaspár egyikük apjával, két esetben pedig egyikük anyjával lakott együtt, míg egyetlen esetben a női házasfél testvérével. Ugyanakkor 16 azoknak a gyermektelenül, magányosan élők száma, akik család nélküliek voltak: részben özvegyek (3 férfi, 7 asszony), részben házasságra nem lépett egyedülállók (5 fő), valamint egy testvérpár, akik ugyancsak házastárs nélküliek, de már szüleiket elveszítették. Arányuk 9,4 százaléknyi." Általában a család nélküliek voltak a legelesettebb és legkiszolgáltatottabb tagjai a társadalomnak. Még ha anyagilag ez a kiszolgáltatottság nem létezett, emberileg megvolt a lehetősége, ami az idő múlásával egyre inkább valósággá kezdett válni. Számukra a működőképes, a megélhetést biztosító gazdaság irányítása egyre több nehézséget jelentett, amint ezt újkori példák igazolják. Feltehetőleg nem lehetett másként ez az elmúlt századokban sem. Végül is a családszerkezeti forma azonos jellemzői két évszázadon keresztül megfigyelhetők. Többségben végig a letelepedés szerinti neolokális típusok voltak (házasságkötést követően új helyre költözők), mellettük azonban változó méreteket mutatva a konszangvinolokális (házasság után valamelyik vér szerinti felmenőhöz költöző) változatok is megjelentek. Közülük többségben a patrilokális (a férfi szüleihez költöző) típusok voltak, bár többször előfordult a matrilokális (a nő szüleihez költöző) változat