Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

volt, ott három-négy napig is végezték. Többnyire december-január hónapokban kerítettek rá sort. A fosztást végzőket esténként aszalt gyümölcsből főzött kompóttal (helyenként szegfűszeget, citromot is tettek bele), a dudogóval vagy bő 1ère eresztett változatával, a cohedával kínálták meg. Különösen finom és cukor nélkül is édes volt ez a csemege. Tésztát is sütöttek a háziak ilyenkor: linzert, hájas tésztát, pogácsát, ritkábban kalácsot. Ősszel végezték a mandulatisztítást (kopálást), télen pedig a diótörést. Kukoricafosztás többnyire nem volt, mert kevés termett, s ezt a család megfosztotta, esetenként lábon bontották ki burkából a termést. Ritkán fordult elő, hogy szomszéd fiatalok együtt fosszanak kukoricát. Amikor erre sor került, a munka végeztével főtt kukoricával és szőlővel kínálták meg a munkát végzőket. Ezt a munkát többnyire szüret előtt végezték, s itt is megjelentek az alakoskodók, a tamák. Azt tartották Füreden, hogy ha van kukorica, akkor nem lesz szőlő - ugyanis előző esőt, utóbbi sok napfényt igényelt. A kultusszal összefüggő tevékenységek ugyancsak a társasmunkák közé sorolhatók, bennük a családon kívül a rokonság is részt vett. Ugyanakkor ezek mind alkalmi jellegűek voltak (lakodalom, temetés, tor). A gyakorolt társasmunkák valójában kalákák voltak, az igazi társasmunka - közösen dolgozva, de saját munkát végezve - vizsgált korszakunkban már nem létezett. A falun belüli munkamegosztásnak egy önálló, nagy területe a mezőgazdasági és ipari tevékenységet folytatók között jött létre. Az iparűzők 50-60 százalékkal kevesebben voltak, mint a mezőgazdaságból élők, azonban ez az arány rendkívül kedvező volt, s az iparosok lélekszáma Balaton melléki és dunántúli viszonylatban is magas, az átlagosnál magasabb, továbbá változatos. Ez nemcsak a polgárosodással volt kölcsönhatásban, hanem a táji munkamegosztásban is jelentős szerepet játszott, hozzájárulva ahhoz, hogy Füred a térség egyik legfontosabb piackörzetének központja legyen. 1939-40-ben a településen 11 asztalos, 2 ács, 3 bádogos, 3 bognár, 12 borbély és fodrász, 6 címfestő, 18 cipész, 2 cipőfelsőrész-készítő, 1 cukrász, 2 csizmadia, 13 kőműves, 1 esztergályos, 3 fényképész, 4 géplakatos, 10 hentes és mészáros, 2 kalapos, 2 kádár, 4 kárpitos, 1 kéményseprő (ő a környező falvakat is ellátta), 1 kocsifényező, 1 kosárfonó, 4 kovács, 1 kőfaragó, 2 kútépítő, 4 molnár, 10 fuvaros, 4 műszerész, 18 női szabó, 4 órás és ékszerész, 4 pék, 11 férfiszabó, 2 szikvízgyártó, 2 szíjgyártó, 6 szobafestőmázoló, 2 bába, 2 tetőfedő, 2 üveges, 1 szeszfőzde, 14 vendéglős-kocsmáros, 2 villanyszerelő, 4 vízvezeték-szerelő volt. Kívülük városi iparágak is otthonra leltek a településen, amelyben nyilvánvalóan a fürdőhelynek óriási szerepe volt. Működött 4 autógarázs és 1 autójavító, 10 bérautós, 1 csónaképítő-hajóépítő, 4 kávéház-tulajdonos, 4 kertész, 1 kozmetikus, 6 kő- és murvabánya-tulajdonos, 1 nyomda, 1 mosoda, 7 panzió, 6 szálloda, 1 tejivó, továbbá 1 borkereskedő, 1 büffés, 1 bérkocsi-tulajdonos, 1 könyvkötő, 2 szobrász. Rajtuk kívül nagyszámú kereskedőnek jelentett a település megélhetést: 1 bor-, 2 bőr-, 4 cipő-, 6 divatárú-, 3 épületanyag- és fa-, 3 gabona- és termény-, 1 gyümölcs- és virág-, 1 hal-, 2 illatszer-, 4 liszt-, 1 papír-, 2 vas-, 14 vegyeskereskedő és 2 szövetkezet, 3 rőfös, 1 gyümölcskereskedő létezett és meg is élt itt. A Siófoki Balatoni Halászati Rt.-nek halárusító helye volt csak Füreden. Itt működött még a hordójelző hivatal, amely kedden és pénteken tartotta hivatalos óráit, de ugyancsak itt székelt a járási ipartestület, amely székházat is birtokolt.

00 Az iparosok és a gazdák között elsősorban csak munkakapcsolat volt. Ennek során bizonyos szakmunkákat rendeltek meg és végeztettek el, amiért meghatározott ellenér-