Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

II. Régészeti korok Őskor (Regénye Judit)

szükség? A téglaégető kemencékből általában csak a kemence tűztere, a válaszfalak, a rostélyszerkezet, az égetőtérből pedig leginkább a rostély és az oldalfalak néhány centiméter magas agyagtapasztása marad meg. A római kori téglaégető kemencék rostélyai négyszögletesek (pl. Szőlősi u.: 2,62 x 2,04 m, Fürdő u.: 3,4 x 2,92 m) voltak, sarkaikat lekerekítették. Néhány esetben, mint a Fürdő utcai kemencénél is, a tüzelőfolyosó hosszan előrenyúlt. A kettesével és egyesével elhelyezett rostély-lyukak a tüzelőtér válaszfalai közötti csatornák felett nyíltak, így juttatva el a szájnyílásoknál rakott tűz melegét a középső boltozott főcsatornán át a mellékágak felé, s a lyukakon át, a rostélyt is átmelegítve, az égetőtérbe. A nyers, előszárított, nagyméretű peremes téglákat (kb. 45 x 36 x 2,5 cm) a rostély-lyukak fölött egymáshoz támasztva égették ki. A római kemencék szerkezeti elemeit alkotó boltozatot pl. a középfolyosó felett, a tüzelőtér osztófalait, a rostélytartó téglákat már kiégetett, vagy félig kiégett, esetleg nyers téglákból állították össze. Külső felületüket agyaggal durván betapasztották. A szerkezet elemei közé tartoztak az ún. füles téglák (pl. a Szőlősi u.-ban), amelyek cikcakk alakzatot alkotva támaszkodtak az osztófalakra, helyet hagyva a rostély-lyukak számára. A rostélyokat többször, több rétegben tapasztották, vastagságuk 1,5-6 cm között váltakozott.

17 (4-7. ábra) Segesdi ref. lelkész szerint a Baricska-dűlő kemencéjében a rostélytartó szerkezet átlyukasztott téglákból állt, a rostély