Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)
XII. Egyházak és iskolák Alsóörsön a XVIII-XX. században (Borbás László-Lichtneckert András)
június 6-án vasárnap istentisztelet után a községháza elé összehívták a lakosságot, és ismertették velük Vas Károly főispán körlevelét, amely részletezte az iskolaállamosítás „előnyeit" (a tanító kiszolgáltatottsága megszűnik az iskolaszéknek, megszűnnek a súrlódások a lelkész és a tanító között), közölte a lakossággal, hogy „az iskolák államosításával kapcsolatban tudatos izgatás és félremagyarázás folyik", ezért megnyugtatta a lakosságot, hogy „minden hazugsággal és rágalommal szemben az államosított iskolákban kötelező lesz a hitoktatás minden tanulónak saját hitfelekezete szerint". 47 Az Alsóörsi Nemzeti Bizottság, a képviselő-testület és a községi elöljáróság 1948. június 13-án Veszprém Vármegye Nemzeti Bizottságának átiratára együttes ülésen megtárgyalta az iskolaállamosítás ügyét. A jegyzőkönyv szerint az összegyűltek az iskolák államosítását egyhangúlag kívánatosnak tartották. Gáspár Imre felszólalalásában előadta, hogy a római katolikus iskola államosítása különleges helyzetet teremtett. Indítványozta, hogy az eredetileg kápolna és kultúrház céljára készült épületet hagyják meg a római katolikus egyház birtokában, miután az egyháznak más vagyona nincs, és különben a fürdő48 község istentisztelet tartására alkalmas helyiség nélkül maradna. 1948. június 17-től az Alsóörs-Lovasi Állami Általános Iskola igazgatója Rásky László lett, aki korábban a ref. fiókiskola igazgató-tanítója volt. Az államosítás következtében szükségessé vált az egyházi és az állami vagyon szétválasztása, az államosított iskolák vagyonának leltározása, amit az ún. kéttagú államosítási bizottság végzett el. Alsóörsön a bizottság tagjai Szabó Ferenc veszprémi és Székely Lajos balatonfőkajári iskolaigazgatók voltak, akik átvették az iskolák telkeit, épületeit, bútorzatukat, könyvtárukat és a tanítói javadalmakat. A káptalanfüredi egy tanulócsoportos iskola, amelyben Győry Sarolta tanított, gazdaságilag az alsóörsi iskolához tartozott. 49 Az államosítás után az alsóörsi iskola mint részben osztott vegyes iskola, a csopaki általános iskola fiókiskolája lett. A Veszprémi Járási Tanács V. B. Oktatási Csoportjának 202-20/1953. sz. határozatával az alsóörs-lovasi iskola önálló lett, ettől kezdve az iskola neve Állami Általános Iskola, Alsóörs. Tagiskolája Lovas. 50 1948. november 17-én, majd 1949. február l-jén Schmidt József villáját igényelték az iskola céljára, de nem kapták meg. A régi községházát sem sikerült megszerezniük. Megkapták ellenben a Barabás-féle házat A háborús károkat a szülők és az úttörők társadalmi munkában kijavították és 1949. november 22én megnyitották az iskola III. sz. tantermét. 51 Több sikertelen próbálkozás után döntés született arról, hogy a római katolikus iskola melletti államosított területen egy új két tantermes iskolát építenek. 1956-ban átadták a 400 000 Ft-os költséggel felépített két tantermet tanári szobával és szertárral, ezáltal egy területen három tantermet sikerült biztosítani az