Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)
III.Török kor (Lichtneckert András)
A XVI-XVII. század történetével foglalkozó kutatók számára nem kis fejtörést okozott annak a helyzetnek a leírása, megnevezése, amelyben Alsóörs török kori történetét most tárgyaljuk. Napjaink embere jogilag és térben szilárdan rögzített, térképeken pontosan megjelölt államhatárokat ismer, olyanokat, amilyeneket a XVI-XVII. században a Magyarország területén hódítóként előrenyomuló törökök és a védekezésbe szorult magyarok nem ismertek, illetve nem ismertek el. A törökök egyetlen alkalommal, az 1566. évi hadjáratot követő konstantinápolyi béketárgyalásokon hozakodtak elő azzal a javaslattal, hogy a Habsburg és a török birodalom közé húzzanak végleges határokat, felégetve azt a vidéket, amely a magyar és török végvárrendszer közé esett. Ezt a határvonalat a Drávától kezdve a Rinya mocsarai mentén haladva északnak, a Balaton déli partján, majd Csókakőn keresztül Esztergomig húzták meg a Dunántúlon. 1 Ha ilyen határvonalban nem is egyeztek meg a béketárgyalásokon, kétségtelen, hogy a Balaton a XVI-XVII. században természetes határt képezett a két birodalom között, amit a magyar oldalon azok a végvárak hivatottak katonailag megerősíteni és megtartani, amelyek Palota várától Sümeg váráig összefüggő rendszert alkottak. A későbbi, XVII. századi határt a történész így írja le: „A Dunántúlon Tatán, Gesztesen, Szentmártonon és Cseszneken át haladt - igaz, zegzugosán, de mégis következetesen - dél felé. A Balaton északi sarka felett azonban meglehetősen nagy beöblösödéssel vonult tovább - a hódoltságnak hagyva ezáltal Veszprém megye jó részét -, mivel Csesznek és Veszprém közti mintegy 50 km-es szakaszon, egészen Pápáig (Ugodig) nem állott magyar erősség a török Palotával szemben. Veszprémtől délnyugatnak egyértelműen a Balaton északi partja vagy - ha úgy tetszik - a Balaton közepén húzható elméleti választóvonal a hódoltság határa." 2 Hozzátehetjük, hogy a nagy beöblösödés a Bakony erdeit is magába foglalta, amely északról, a Balaton pedig délről közrefogta a Balaton-felvidéket, ami azonos volt a történeti Zala vármegyének a Balaton hosszában elnyúló és kelet felé elkeskenyedő részével, annak keleti csücskében Alsóörssel, amelyet éppen ezért még ekkoriban is gyakran Zalavégörsnek neveztek. A Balatonnak és a Balatontól északra lévő sávban elhelyezkedő Veszprém és Zala megyei végváraknak a jelentősége abban volt, hogy míg Veszprémtől északra a török terjeszkedéssel együtt szinte megsemmisült a cseszneki járás, addig a Veszprémtől délre eső földrajzi sávban a lakosságnak többnyire sikerült átvészelnie a török időket, s a Balaton-felvidéki települések túlnyomó többségének megmaradt a folyamatossága. Alsóörs a két birodalmat elválasztó határnak a magyar oldalán feküdt, azon a határszakaszon, ahol a Balaton természetes határt alkotott. Alsóörssel szemközt a Balaton déli partja már a törökök által elfoglalt és megszállt területhez tartozott. Ebből a helyzetből azonban több ok miatt korántsem következett az,