Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)

II. Középkor (Rainer Pál)

A különféle főúri csoportosulások belső pártharcai azonban nem kímélték vidékünket sem. IV. László király 1275-ös oklevelében olvashattuk, hogy a ki­rály az átvonuló királyi sereg által okozott károkért kárpótlásként adományo­87' zott birtokokat a veszprémi káptalannak. Úgyszintén kijutott a környéknek az I. Károly királyunk uralkodása kezdeti éveiben „tevékenykedő" kisebb és na­gyobb helyi kiskirályok hatalmaskodásaiból. (Gondoljunk pl. a templom 1318­as feltörésére, Lőrinte Tamás mester egyik „hőstettére"). 88 Továbbá az „Albert király halála utáni zavargások"-nak is voltak helyi kihatásai. 89 Mindezen nehézségek ellenére, amelyekhez még bizonyára természeti ka­tasztrófák (aszály, jégverés, stb.), járványok, társadalmi feszültségek, egyéni tragédiák is járulhattak, a középkori Magyarország mintegy fél évezredes tör­ténelme során lényegében biztosította lakosainak a békés termelőmunka felté­teleit, a többé-kevésbé folyamatos fejlődés alapjait. Ezen több évszázados gya­rapodás eredményeit megsemmisítéssel fenyegette a XVI-XVII. század török hódoltsága, amely a korábbiaktól merőben eltérő viszonyokat teremtett ezen a vidéken is, hiszen az eddig az ország belsejében élő község egyszeriben egy katonai végvidék részévé vált. A mintegy 150 éves folyamatos hadakozás so­rán pedig egyik fél sem kímélte az emberéletet, sem az anyagi javakat. Rövid idő alatt generációk fáradságos munkájának eredményeiből sok minden elpusz­tult, nemegyszer nyomtalanul. Más szerencsésebb sorsú népek nagy tömegű középkori emlékanyagot tud­tak megőrizni, átmenteni korunkra. Nekünk csak igen kevés maradt. Féltett kincsként óvjuk, ápoljuk ezt a keveset! Rövidítések AOT = Anjou-kori Oklevéltár-Documenta res Hungaricas tempore regum ande­gavensium illustrantia, 1301-1387. 1-11., VI1-VI11. Szerk. Kristó Gyula-Blazovich László-Géczi Lajos. Bp.-Szeged, 1990-1993. ÁUO = Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. 1­XII. Közzéteszi : Wenzel Gusztáv. Pest, Bp. 1860-1874. Bedy = Bedy Vince: A felsőörsi prépostság története. A Veszprémi Egyházmegye múltjából 3. Veszprém, 1934. Békefi - Békefi Rémig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban. Bp. 1907. Bogdán = Bogdán István: Régi magyar mértékek. Bp. 1987. Bolla = Bolla Ilona: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarorszá­gon. Bp. 1983. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 100.) Csánki = Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. Bp. 1897. DL = Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár.

Next

/
Thumbnails
Contents