Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)

IV. A szatmári békétől a polgári átalakulás kezdetéig

sen hét földesúri és hegységi rendelkezés, amelyekkel elejét próbálták venni annak, hogy a gazdák akolás előtt összekeverjék a nemesi és adózó szőleikben termett borukat. S igaz ez a bor minőségére vonatkozó rendelkezésekre is, hiszen valamennyi a földesúrnak járó dézsmaborra, s nem a kereskedelem tárgyát képező borra vonatkozott. 1808-ban a fiskális rendelkezett arról, hogy az akoló tiszt válassza ki és pecsételje le a dézsmabort tartalmazó hordókat, amit aztán köteles az adózó a dézsmáló helyre vinni, mivel sokan „megkevert, megromlott és összezavart bort" adtak dézsmába. 1815-ben is foglalkoztak a dézsmabor minőségével, mivel sokan büdös, penészes, vizes vagy nagyon söprős bort adtak dézsmába. 1836-ban a csopaki ispán rendelkezett a dézsmabort tartalmazó hordók lepecsételéséről, amit azonban nem fogadott el a hegység, hanem megállapodtak abban, hogy két hegyesküdtet állítanak a dézsmaszékre, akik ellenőrizni fogják a dézsmabor minőségét. Az adásvételek nyilvántartása a hegység érdeke, de nyilvánvaló földesúri érdek is kötődött hozzá, mivel a földesúrnak időben és pontosan tudnia kellett a birtokosok személyében beállott változásokról, a dézsmaköteles szőlők mindenkori gazdáiról. 1767-ben kihirdették a 23. artikulust, egyúttal súlyos büntetés alatt kötelezték a szőlő eladókat és vevőket a bejelentésre és a szőlőlevél kiváltására. Ekkor a nótárius az eladótól 7, a vevőtől 15 krajcárt kapott. 1815ben részletesen szabályozták a levélváltságot: a levélváltság 2 forint 30 krajcár, amiből a káptalant az adásvétel megerősítéséért járó lepecsételésért 1 forint, a hegységet szintén 1 forint, a nótáriust 30 krajcár illette. Kötelesek kitenni a szőlőlevélben a dézsmás és a nemesi szőlők mennyiségét. 1816-ban tiltották az uraság híre vagy commissiója nélkül való szőlőfoglalásokat és osztályokat. A levélváltság 3 forint lett, amelyből l-l forint a földesúré, a hegységé és a nótáriusé. 1827-ben is tiltották a szőlők „alattomos megvételét", ekkor és 1840-ben is figyelmeztettek az „urasági pecséttel megerősített levélváltságra". Fentiekből látható, hogy a hegység elöljáróitól, hegybírótól és esküdtjeitől igen távol álltak a szőlészet és a borászat szakmai kérdései. A szőlészethez és a borászathoz szorosabban kapcsolódó rendelkezések elsősorban a földesúri érdekeket szolgálták, annál is inkább, mivel azoknak egy jelentős részét éppen a veszprémi káptalan tisztjei adták ki. Ilyen módon a földesúr a maga birtokigazgatásának a részévé tette a hegységi önkormányzatot. Ugyanakkor ezek a rendelkezések a hegység statútumaival és határozataival együtt, a kiadásuk körülményeitől és közvetlen céljuktól függetlenül, a minőségi termelés érdekeit is szolgálták. S maga a hegység is elsősorban közvetett módon szolgálta a minőségi bortermelés érdekeit, ezért volt hallatlanul nagy jelentősége a szőlőhegyi önkormányzatoknak a magyar borvidékeken. A gyepű karbantartása és az állatok kártételeivel foglalkozó számtalan rendelkezés és kihágási ügy jól mutatja azt, hogy a szőlőművelés szempontjából az állattartás okozta a legtöbb gondot,