Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)

IV. A szatmári békétől a polgári átalakulás kezdetéig

többen 6-8 ölet kaptak a nádasból, de 9-15 ölig is osztottak. Ha kéveszámra osztották a nádat, akkor érvényesült az egyenlő elosztás elve. Az aratás előtt ölben kimért nádasból ugyan nem azonos terület jutott egy-egy házra, de ezzel a nádas egyenetlenségét egyenlítették ki az egyenlő elosztás kedvéért. Az alsóörsi vöröskőbányászat, kőfaragás, kőfejtés, kővágás a település arculatának kialakításában meghatározó jelentőségű volt. Oláh János és nyomában Fényes Elek az 1830-as években a vöröskőből való építkezést Alsóörs jellegzetességének tartotta. Oláh ízlésének azonban ez nem felelt meg, mert ezt írta Alsóörsről: „Egy hegynek oldalában lévén épülve, szép fekvése van, de az épületek vérverességű kövekből külső vakolás nélkül építtetvén, sokat elvesznek szépségéből."

274 A házakon kívül a vöröskőből az ügyes kőfaragók asztalokat, vályúkat, ajtószárakat is készítettek. 1843-ban „Tékli József kőfaragónak vállú csinálásáért" előbb 2 forint 30 krajcárt, majd 25 forintot fizettek. A kifizetett összeg nagysága miatt lehetséges, hogy a falu kútjához, talán éppen a Felső-vá275 lyúhoz készült munkáról van szó. A kőbányászat joga a káptalané és a közbirtokosságé volt, de a XVIII. század végéig mindenki ingyen fejtette és szállította a követ. A XVIII. század végén azután Klaiber József kőfaragó a bérlő, aki 1799-ben és 1800-ban 6-6 forintot fizetett a káptalannak.

276 Az 1810-es években a káptalan és a közbirtokosság rendezte a kőbányászat feltételeit. Egyrészt megállapodtak a külsők kőfejtéséről és homokhordásáról. Ennek a szövege nem ismert. Másrészt fizetést vagy taxát szabtak a kővel, homokkal kereskedőknek vagyis külsőknek kihordóknak, ezenkívül a káptalan és a nemesség megegyezett abban, hogy egymást szabadossá teszik, egymás tudta nélkül adhatnak ki követ és homokot." Az 1840-es évek elején egy kocsi homokért 3 forintot fizettek a felsőörsiek. 1845. február l-jén a közbirtokosok megegyeztek a jobbágyokkal, hogy minden öl kőfejtésért 30 krajcárt, minden 278 forduló homokért 4 krajcárt fognak fizetni. 1847. január 21-én a törvénybíró házánál tartott közgyűlésen nemcsak arról határoztak, hogy a bányát olyan kőfaragónak adják ki, aki egy évre előre fizet, hanem a közbirtokosságnak biztosították a kőfaragás jogát, amelyről kimondták: „Egyes ember nem adhatja ki, csak a közönség." 79 Az 1810-es években hozott rendelkezések alapján megzálogolták azokat, akik engedély nélkül követ fejtettek az alsóörsi határban. 1822. március 6-án a kövestetői kőfejtésért megzálogolták a lovasi Balogh Jánost és Pálffy Jánost. A Kövestető az alsóörsiek és a lovasiak közös használatában volt, ahol a legeltetés és a kőfejtés miatt állandó villongások voltak, aminek az 1822. június 22-i határos egyezséggel véget vetettek.

280 A kőfaragás is céhes mesterség volt. Az árendásokat ezért arra kötelezhették, hogy reguláris legényt tartsanak, s a molnárokat, akik értettek a kőfaragás-