Veress D. Csaba: Felsőörs évszázadai. A község története a kezdetektől napjainkig - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 8. (Veszprém, 1992)

Harmadik rész - A török hódoltság peremvidékén

Talán ennek a hadjáratnak volt emléke az - az 1943 előtt, minden való­színűség szerint az Öreghegyen - zárt leletben előkerült 261 db ezüst­pénz, melynek utolsó évszáma: 1704. év volt. Az éremlelet a Magyar Nem­zeti Múzeumba került. 1 Még ebben az esztendőben - 1707-ben - a református lelkészek Felsőör­sön tartották meg kerületi zsinatukat. Ennek különleges érdekessége, hogy fényt vet a kor vallási-erkölcsi viszonyaira. Elsősorban az egyházi fegyelem megerősítését követelte a zsinat: az Úrvacsora gyakrabbi vételét, a káté tanításait, a házassági akadályok figyelembe vételével az érvényes házasságok kötését. Erélyesen kikeltek a mindenfelé divatozó káromko­dás ellen, a fajtalanság és az ünneprontás ellen; megtiltották a lelkészek számára a kereskedést, valamint a divatozó táncot, a zenét és a zajos mu­latságokat, kikeltek a homlokra szemig lehúzott és leragasztott női hajvi­selet ellen. 193 A zsinat minden bizonnyal a volt középkori préposti lakban zajlott le, melyről - valamiféle tájékoztatás révén a távollévő - Rumerskirchen Já­nos Kristóf felsöörsi prépost ezekben az években írt jelentést. Ebben az alábbiakat írta: ,,A rezidencia (ti. a préposti ház) romjai között ... annak udvarán két ház áll, melyek közül az egyikben a község bírája, a másik­ban a református lelkész lakik, amelyhez csatlakozik egy kis terem (conc­lave), ahol a reformátusok istentiszteletet tartanak. 194 A háborús viszonyok ellenére az adásvételi szerződések továbbra sem szüneteltek Felsőörsön. A kuruc háborúk korából fennmaradt két adásvé­teli szerződés közül az első 1708. április 13-án íródott Felsőörsön. Ebben a Veszprémben lakó Keresztes Péter eladta két hold földjét a Felsőörsön la­kó Tálos Mihálynak és Gergely nevű fiának tíz forintért, valamint egy szoknyáért, melyet Tálos Mihály Keresztes Katónak adott. 1 1709-1710 körül az - 1636-ban Ányos Jánostól nemesi telket kapott Lő­rincz János unokájának a fia: Ádám magtalanul kihalt. A nemesi birto­kért Kratarics István kért királyi adománylevelet, amit 1710-ben meg is kapott. 1709 szeptemberében a császári-királyi hadsereg ostrommal visszafog­lalta a kuruc hadaktól Veszprém várát. A kuruc csapatok néhány héten belül a Dunántúlról az Alföldre vonultak vissza. 1711 tavaszán a rendi függetlenségi háború befejeződött. Ebből az esz­tendőből való az az összeírás, amely szerint Felsőörs faluban az igás- és haszonállatok száma: 38 db ökör, 14 db fejőstehén és 209 növendék állat. A pestisjárványban a községben lakó 19 gazda közül heten meghaltak. A falu adóssága: 771 forint volt. 196

Next

/
Thumbnails
Contents