Veress D. Csaba: Felsőörs évszázadai. A község története a kezdetektől napjainkig - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 8. (Veszprém, 1992)

Második rész - A honfoglalástól a mohácsi vészig

Miske fia Pál kapta. Rénold nevű fia a fajszi és peszei birtokok egy részét örökölte. Ábrahám örökségéről nem tudunk. Gyöngy („Gung") nevű leánya már korábban férjhez ment Vámosi Baracs Barla ispánhoz. Ezért a testvérek - leánynegyed fejében - a Vámos falu határában (Biliege falu felé eső) birtokot adták Gyöngy asszonynak, illetve a ,,peszei dombnál" is kapott földeket.

33 Orsi Belus fia (I) Miske ispán halála idején zúdult a Magyar Királyságra a mongol-tatár hadak támadása. Az Orsi-család ezzel kapcsolatos szerepéről semmit nem tudunk. A mongol-tatár hadak 1242 februárjában törtek be a Dunántúlra. Hogy mi történt ezen a vidéken? - nem tudjuk! A legkisebb utalás sem maradt fenn az ekkori eseményekről. Rogerius mester „Siralmas Ének" című munkájából annyit tudunk, hogy a Dunántúlon kisebb volt a pusztulás. A gyorsan mozgó tatár lovashadak csak az utak mentén dúlták fel a falvakat. „...A Dunán inneni rész - írta Rogerius mester - nem volt olyannyira pusztasággá téve, mivel itt nem ütötték fel sátraikat, hanem csupán átvonulva pusztították, amit csak találtak." Miután Örs falu környékét több fontos útvonal érintette - mint az északi határában húzódó (és már többször említett) régi út, valamint az az útvonal, amely az említett régi útról merőlegesen tartott le a Balaton vidékére, s ami azonos a napjainkban is meglévő - Veszprémből Felsőörsön át a Balaton felé vezető úttal - nagyon valószínű a tatár hadak átvonulása és pusztítása Örs falvak környékén. A Magyar Királyság legnagyobb szerencséjére a tatár támadás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. A pusztító háború egyrészt azzal a következménnyel járt, hogy Árpádházi IV. Béla magyar király (1235-1270) sorra adta ki parancsait az egyházi és világi nagyuraknak a védtelen nép oltalmára építendő várak építésére. Ezen a környéken várépítésre nem került sor. Egyetlen jelentős erősség volt Örs közelében - az alig tíz kilométerre álló - Veszprém vára. Mivel a vár ebben az időben csak a Várhegy északi egyharmadán állott, az akkori veszprémi püspök: Bertalan (1226-1244), majd utóda, a Kaplonynemzetségbeli Zlaudus (1244-1262) megkezdte a veszprémi Várhegy déli kétharmadának - az ún. Mindenszentek-várának - erődítését. Miután Veszprém körzetében jó kőanyag nincs, az Örs körzetében található és már ősidők óta bányászott - kiváló minőségű és jól faragható - vörös követ használták fel a veszprémi vár erődítési munkálataihoz. A követ évtizedeken át, ezer és ezer kocsi hordta - az Örsi kőbányákból Veszprém felé, azon az úton, amely Örs falutól húzódik mai napig Veszprémig. Ennek volt következménye, hogy a XIII. század második felétől hosszú századokon át „kőhordóútnak" (1323: „...viam Keuhordovth dictam.") nevezték a Felsőörsröl Veszprém felé vezető utat.

34 Ugyancsak a nagyarányú kőbányászat okozta azt, hogy a XIV. század derekára Örs falu egyik részét - a mai Felsőörsöt - Kővágóörsnek is nevezték (1341: „Kwagowrs").

35 A tatárjárás rémségei - és egy újra várható tatár támadás veszélye miatt nemcsak várak építésével igyekeztek az emberek védelmet találni. Sokan vállaltak fegyveres szolgálatot nagyuraknál és egyházi intézményeknél - még birtokaikat is felajánlva ennek érdekében. Egyes adatok szerint Örs faluból való szabad emberek - szabad földjeikkel együtt - a