Veress D. Csaba: Felsőörs évszázadai. A község története a kezdetektől napjainkig - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 8. (Veszprém, 1992)

Negyedik rész - A katolikus restaurációtól

és Vörösberény. Az 1731-1748 közti években a hét faluban alig volt összesen kétszáz főnyi katolikus. A legrégibb felsöörsi anyakönyvben, a „Status animarum"-ban szereplő adatok szerint Felsőörsön a katolikusok száma az alábbi volt: egész vagy fél házaspár: 16 (ezek között öt újonnan megtért volt); özvegy vagy felnőtt ifjú és leány: 8 (köztök hat újonnan megtért); serdületlen gyermek: 3 (közülük viszont kettő kálvinistává lett). Szopkovics József az új plébános beköltözött az újonnan épített felsöörsi préposti házba, amely ugyan még nem készült el teljesen (1748-ra készült el a teljes épület), de 1738-ban a ház egy része már lakható volt. A plébános azonban nem váltotta be a várt reményeket. Az anyakönyvezést csak 1738. május 5-én kezdte el, de minden sorrend nélkül. A hanyagságokért Padányi Bíró Márton prépost megdorgálta a plébánost. A faluban ezek után két felekezeti iskola működött. A református tanító olvasást, írást és két számtani alapműveletet tanított. Nyáron a tanítás szünetelt, mert a tanulók a mezei munkákban segítettek szüleiknek. A katolikus tanító - mivel kevés tanulója volt - csak ábécét és olvasást tanított

210 Miközben Padányi Bíró Márton felsöörsi prépost - rezidenciáját a veszprémi várban rendezve be, évről-évre emelkedett az egyházi ranglétrán: 1733-ban a veszprémi székesegyház főesperesévé, majd 1734-ben püspöki helynökké nevezték ki - Felsőörsön Szopkovics János plébános viaskodott a helybeli református gyülekezettel. Nem bírta sokáig: 1738. október 18-án minden bejelentés és búcsú nélkül megszökött Felsőörsről, s Iszkaszentgyörgyre ment. Több mint egy évszázaddal később — az 1846. évi egyház látogatási jegyzőkönyvben is megemlékeztek erről: ,,...A Helvetika vallást követőknek erőszakoskodásai miatt néhai Szopkovics János legutolsó felső-örsi Plébános 1738-iki október hó 18-iki napján Tettes Ns. Fejér Vármegyébe Iszka Szentgyörgyre menekülni kényteleníttetett..." Új plébánost nem hoztak Felsőörsre. A plébánosi teendőket maga Padányi Bíró Márton prépost végezte - az anyakönyvek tanúsága szerint mintegy éven át. Mivel továbbra is a veszprémi várban lévő palotájában lakott, munkájához segítség kellett, ezért 1739 és 1741 között négy-öt piarista és franciskánus szerzetes látta el a község katolikus egyházi szolgálatait. 1739-ben Mórocza Gergely és nemes Tóthy Ferenc a helyi református gyülekezetnek adományozta azt a telket, amelyen napjainkban a református lelkészi lak áll. A következő - 1740. - esztendőben a felsöörsi református hitközség egy kis befogadóképességű kőtemplom építéséhez fogott a kapott funduson. Már épültek a falak, mikor Acsády Ádám veszprémi püspök megintette a felsöörsi reformátusokat, hogy Felsöörs nem lévén articuláris hely, azaz nem tartozik azon helységek közé, ahol az 1681: 26. törvénycikk alapján a protestánsok nyíltan gyakorolhatják vallásukat és ahol templomot építtethetnek. Miután a felsöörsi reformátusok rá sem hederítve a püspöki figyelmeztetésre, folytatták imaházuk (oratóriumuk) építését, a püspök utasította Pöstényi Mihály veszprémi kanonokot, hogy az kérje fel Zala vármegyét a vizsgálat megtartására. Ennek során, 1740. július 27-én - Bíró Márton prépost, Pöstyéni Mihály kanonok és Acsády Ádám püspök nevében - újra felszólították a reformátusokat az építkezés