Bél Mátyás: Veszprém megye leírása - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. (Veszprém, 1989)

Második szakasz: E járás falvairól

délről mellette van Megyés, Hany és Lovasd puszta, észak felől pedig a libák is keverednek Kis-Jenővel. Erről a részről a Somlyó hegy sincs távolabb. Ennek tövében bár csekély, mégis valamelyes hasznot húz a bortermelésből. Ám szűkölködik szántóföldek nélkül, annak igen nagy hiányát idegen pusztákkal hozza helyre, amelyeket csak pénzen tudnak szerezni évenkénti kamatra. Egyébként a város bővelkedik lakosokban; alig kevesebb, mint negyedrészben vegyülnek nemesek­kel. Mivel a királyi út mentén laknak, egyéb nehézségeken kívül a katonaság gyakori vonulásaival is zaklatják őket. Mindnyájan a katolikus vallást követik a mezőváros közepén szépen kiemelkedő hatalmas templomban, amelyet elég magas és erős falak vesznek körül, maradványai az egykor itt lakott apácaszűzek templomi kóru­sának, kiknek távozása után nem ugyan ott maradásra, hanem földesurakként a pozsonyi klarissza szüzek következtek. 22. Bor-Szörcsök. Vásárhelytől keletre negyedórányi járásra van. Tőle dél felé néhány percnyire távolabb határos vele Devecser, kelet felé ismét negyedóra járásra szomszédja előbb Dés-háza puszta, majd kissé észak felé elhajlóban Oroszi falu, ugyanarról a részről Doba és a kedves, a bortermő Somlyó domb vagy hegy. Tehát az itteniek is igen szűk határba vannak zárva. Örvendenek ugyan erdőknek, szántóföl­deknek, réteknek, jobbacska vizeknek és bortermelésnek, ám egynek­egynek nincs akkora birtoka, hogy meg tudna élni belőle. Ezért pénzért bérelnek földet a szomszédságban, Désháza pedig az övék; a Kériek birtokán is művelnek szőlőt tized fejében. Egykor ugyanis ezek egyik őse fegyverrel nyerte el a helységet s kúriaként bírta ugyanolyan névvel: Szörcsöki, mint a falué. Miután meghalt, a helység nőágon az Ughi családocskára szállt át, melynek a mi borszörcsökieink is valósá­gos utódai. Néhány évvel ezelőtt VI. Károlytól elnyerték a határhoz való joguk és nemességük kiterjesztésének megerősítését és állandóvá tételét. Szerény, de tisztes házacskáik vannak, kissé emelkedett, kellemes helyen a Somljo hegy szőlőtermő oldalán, amelyre néznek, középen a falu költségén nemrégen megépített templomocskával. A katolikus vallás hívei valamennyien. A falunak több mint harmadrésze a veszprémi püspökségé. Egy részről tó fekszik a helység alatt, tiszta és haltermő vizű, de száraz időjárásban kiapad. 23. Oroszi. Apró falucska, az előzőnek szomszédja kelet felé; körülbelül nyolc házacskából áll, erdők között, közel a sáros mocsár­hoz, amelyből a borszörcsöki is táplálkozik. Határa is csekély, nyugat felől Doba, északról Merete, keletről Tegye puszta, dél felől Bogdány között. Két családból áll: Vinczékből és Fodorokból, akik különféle ágakra terjeszkedtek.

Next

/
Thumbnails
Contents