Bél Mátyás: Veszprém megye leírása - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. (Veszprém, 1989)

Harmadik alfejezet: Az alsó járásról - Harmadik szakasz: E járás falvairól

egyik birtokosnak megvannak a maga halászó módszerei, s a maga halászati felszerelései. Ezek húzóhálókat szereltetnek fel, kb. száz vagy kétszáz öl hosz­szúságban és két, sőt három öl szélességben. A halászok kijelölik a meghalá­szandó, kb. ezer m. kerületű, jéggel borított térséget; akkor egy fejből ki­indulva előbb mindkét oldalra és aztán egymással párhuzamos két sorban — négyszög formájára — lékeket vágnak egymástól egyforma távolságra. Ahol majd a hálót beeresztik, ott egy hosszúkás kapu módjára nyitják meg a jeget. 30 Ugyanilyen nyilast csinálnak a másik végén, ahol majd a zsákmányt kiemelik, de kissé boltozatos formában. (A bedöntö lék fekvő, a kihúzó lék álló derékszögű négyszög alakú.) A hálót pedig, hogy kényelmesen lehessen a jég alatt vontatni, kötelekre erősített olyan hosszúságú rudakkal (mai néven: oezérrudakkal) szerelik fel, hogy egyik léktől a másikig érjenek. Ezeket a vezérrudakat dugják l>e előbb mindkét oldal (léksor) sarka irányába, majd a hálót eresztik be a lehető leggondosabban, és a rudakat vasvillás hajtófák­kal (ma: rudhajtó villákkal) tolják egyik lék aljától a másikig, mindkét szárnyon egyforma idő- és helyköz szemmeltartásával; az egyes lékekből ki­húzzák a kötelet, amelyre a háló rá van kötözve és húzzák azt annál nagyobb erővel, minél több hal van bekerítve. Ez a munka addig tart, amíg a meghalászásra kijelölt víztér (ma: tanya, vonyó vagy vető) át nincs szűrve és a hálót arra a pontra nem vontatták ki, ahol a zsákmányt napvilágra kell hozni. Láttunk egy ilyetén vesződséges, számos halászlegény munkájával vég­hezvitt hálóhúzással 30, sőt több mázsa halat is kiemelni. Ugy mondják, hogy a befagyás elején és jégveszte előtt szekták a legjobb fogások jelentkezni. Akkor szokták a legnagyobb munkaerőt is erre befogni. Fognak pedig har­csát, márnát, süllőt, ritkábban pontyot, csukát, legritkábban pisztrángfelé­ket, viszont leggyakoribbak a fehérhalak és sok más kisebb halak. Nagyobbára jó húsban vannak és finom ízűek. Szokásuk à halászoknak, hogy az idegenből jött és újonnan szegődött halászokat ünnepélyesen előbb bírsággal sújtják, aztán — mintegy azért, hogy jó emlékük maradjon — kéretlenül hallal ajándékozzák meg. 37 Az Általános Rész II., Politikai Darabja: Somogymegye lakosairól és igazgatásáról. Tartalmi áttekintés: § A megye első lakosai I. A mai lakosok legfőképp magyarok; ezek viszontagságos sorsa; szlávok és horvátok; a németek hova telepedtek? II. Lakás és életmód i III. Ruházkodási szokások IV. Házassági és nevelési szokások . V. A megye előkelő családjai; ősiek és újabbak; megyegyűlések helye; a megye jelvényei VI. A háborús megszállások miatt a megye Zalamegyével volt egyesítve; erre vonatkozó torvényhelyek; visszaadják u megyének a maga joghatóságát VII.

Next

/
Thumbnails
Contents