Bél Mátyás: Veszprém megye leírása - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. (Veszprém, 1989)
Harmadik alfejezet: Az alsó járásról - Második szakasz: Az alsó járás mezővárosairól
Kap hegy, amelynek keleti lejtőjén van Kapegyháza templom, innen észak felé Tőszköves, továbbá túl rajta Ajka felé Urkuttya, mely nevét vizének állandó egészséges voltáról kapta, s a mezőváros várához tartozó makkos erdők. Ámbár e nagy rész Vásonykő területéhez tartozni látszik, legnagyobb része az uradalmat illeti, a városlakóké csak igen kevésre szorítkozik. Egyébként a város egykor részben a dombon volt, ahol most van, részben kelet felé a vár alatt, s közülük amaz és nem ez volt szabad. Ez ugyanis a vár birtokához volt lekötve, amaz fegyvert forgatott, s ezért egykor semmiféle szolgálattal vagy adózással sem tartozott, hanem fegyverrel szabadon szolgált a várhoz, annak őrsége védelmére és óvta azt nemcsak a barbároktól, hanem más ellenségeskedéstől is. Címere Emiatt címerébe is, mint pecsétbe foglalhatót, megkapta a kardot. Sorsa Ám a törökök kiverése után, körülbelül az 1686. esztendőben felerészben árendafizetés állapotába esett vissza. Egyébként megmaradt mindig az ő valóságos királya iránti szeretetteljes hűségében. Mivel azonban a belső mozgalmak idején a rácok megrohanásai miatt feleségestül, gyermekestül és bőséges ingóságaikkal a várba vették magukat, annyira magukra vonták az akkor azokra a részekre hol Rabutin, hol Heister vezérlete alatt eljutó császári katonaság gyűlöletét, hogy ők a várat fölégették, s a lakosok csak nehezen tudták életüket megmenteni. Attól az időtől kezdve ismét összenőttek a szükséghez képest fölépített házacskákkal. A lakosok vegyes vallásúak Vannak köztük nemeseknek szabad házai is, kik evangélikus és református vallásúak. A városiak is részben evangélikusok, részben reformátusok, részben katolikusok is, akiknek egyenként papjuk, plébánosuk, illetőleg prédikátoruk van és mindegyiknek szabad vallásgyakorlata, különös egyetértésben és jámborságban. Földesurak A Zichy grófoké, akiknek szép majorságuk van itt.