Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Búzás József: Veszprém vármegye közigazgatása az

kulás kezdetét jelentette. A passzív Veszprém vármegye lényegében ké­szen kapta ennek az átalakulásnak a lehetőségét az „őszirózsás" forrada­lomtól. A nemzeti tanácsok megalakulása Veszprém megye lakossága csendben, nyugodtan figyelte a fővárosi ese­ményeket. Sokan olvasták a Magyar Nemzeti Tanács kiáltványát a Nép­szavában, ismerték a program tizenkét pontját és általában egyet is értet­tek vele, de várakozó álláspontra helyezkedtek vele szemben, mert a tá­volból nem érezték mögötte a forradalmi tömegek, munkások, katonák erejét, amely erő képes lesz a Nemzeti Tanácsot hatalomra emelni. A helyi közigazgatási szervek folyamatosan működtek, a hatályos jogszabá­lyok-adta keretek között, a megszokott módon végezték munkájukat, de figyelmüket a fővárosra irányították, hogy a Nemzeti Tanács esetleges hatalomátvétele ne érje meglepetésként őket, és a várható változásokra azonnal reagálva késedelem nélkül át tudjanak állni az új irányba, és ne veszítsenek időt hatalmi helyzetük megerősítésében. Az éber várakozás ellenére a veszprémi postahivatal hibája, a bürokrá­cia bizalmatlanságból fakadó túlzó óvatoskodása következtében mégis csak egy nappal később jutott a polgármester kezéhez a Magyar Nemzeti Tanács távirata a hatalom átvételéről, a Károlyi-kormány megalakulásá­ról. A körtávirat ugyanis, mint más városokba, Veszprémbe is már októ­ber 31-én megérkezett, de a veszprémi postahivatal vezetője addig nem kézbesítette azt, míg — felettes hatóságához fordulva — attól utasítást nem kapott a kézbesítésre. A helyi postahivatal vezetője nyilvánvalóan kételkedett a forradalmi szövegű távirat tartalmának igaz voltában, ere­detiségében, ezért át akarta hárítani feletteseire a kézbesítéssel járó fele­lősséget. 32 Dr. Komjáthy László polgármester a távirat vétele után azonnal érint­kezésbe lépett a helybeli honvédcsapatok parancsnokával és dr. Rain­precht Antallal, akiket meghívott a még aznap délelőtt sietve megtartott tanácsülésre, amelyen maga a polgármester olvasta fel a Nemzeti Tanács táviratát: „A Nemzeti Tanács közli Magyarország népével, hogy Budapesten át­vette a hatalmat. Egyetlen csepp magyar vér nem folyt ki. A király gróf Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnökké. A Nemzeti Tanácsból kor­mány alakult. A katonaság, munkásság, polgárság, vidék felesküdött a Nemzeti Tanácsnak. Budapesten nyugalom van. A Nemzeti Tanács felhívja Magyarország népét, hogy szent fegyelem­mel, önfeláldozó nyugalommal őrizze meg a rendet. Személy-, életbizton­ság megóvása a legnagyobb érdek. Aki pusztít, rombol, a nemzet életét veszélyezteti. A Magyar Nemzeti Tanács a haza üdve, függetlensége, a béke szent érdekében parancsolja, hogy mindenki, nép és katonaság a legnagyobb rendben és nyugalomban várja be a Nemzeti Tanács utasítá­sait. — A Magyar Nemzeti Tanács." 33

Next

/
Thumbnails
Contents