Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig

műhelylétszám (1 mester, 1 segédjés 2 gyerek) meghatározta a technikát is, illetve,- hogy Ajkán a talpas pohár felső részét fújta a segéd, a lábat (szárat) és a talpat a mester készítette. Az üvegtárgy mibenléte és minősége tehát nem mindig függött a műhely létszámától. De amint a francia példa is igazolja — a regeneratív fűtőkészüléktől sem. Legmeggyőzőbb bizonyítékát szolgáltatja ennek a zlatnói üveggyár, amely Zahn János György 1873-ban bekövetkezett haláláig sok dicsőséget szerzett a világkiállításokon nyert aranyérmeivel a magyar üvegiparnak. Igaz, hogy ehhez Pantotschek vegyészmérnök találmányai (irizáló üveg, üvegpénz, velencei csillárok stb.) segítették, a termékek azonban közvetlen tüzelésű üveghutában készültek, mivel a kemencéket csak 1887-ben építették át gáztüzelésűre.

221 Tanulságként belátható, hogy egy gyár készítményei nem lehetnek jellemzői az egész iparnak. A technikai fejlődés meghonosítása mindenekelőtt anyagi kérdés volt, ami az egyes gyárak rendeltetését is meghatározta. A fejlett technika átvételére és alkalmazására ezenkívül nagyobb tudású szakemberekre is szükség volt. Ajkán, ahol csak közszükségleti cikkeket gyártottak az első években, nem volt erre lehetőség. Ide tartoztak az ásványvizes-, boros- és gyógyszeres üvegeken kívül a 10—15 literes demizsonok is. Valószínű, hogy az utóbbi — nagy űrtartalmú — edények készítésével függ össze a monográfus idézet megállapítása is, amely szerint „kevés ipar van, amely a munkás erejét ennyire igénybe veszi". Hasonló — néha súlyosabb — ömlesztékkel dolgoztak a táblaüveggyárakban a cilinderfúvók, ahol az átlag súly 2 kg-tól 15 kg-ig terjedt. Az 1867-es kiállításon bemutatott 24 kg-os cilinder Görög szerint csak erömutatványul szolgált, jelezvén, hogy mire képes az ipar. A demizsonok készítése is hasonló a cilinderekéhez annyiban, hogy az anyagot többszöri merítéssel lehet csak biztosítani. Nehezebb viszont annyival, hogy amíg a cilindernél csak a forma méretére kell „lógatni" a fúvónak az anyagot, a demizsonnál a nyakrészt is ki kell alakítani, amire egy fúvó képtelen lenne. Ezért ezt a müveletet ketten végzik: az egyik fúvó forgatja a pipán az üveget, míg a másik egy fából készült kivájt szerszámmal kialakítja a nyakrészt, a megfelelő helyen az anyaghoz való szorítással. A többször merített anyag azonban gyorsan veszti képlékenységét, így a munkát csak a munkalyuknál való felmelegítéssel lehet folytatni, ami — az üveg folyékonysága miatt — rendkívüli erőt és ügyességet követel a fúvótól, mivel az anyagot nemcsak emelni, de forgatni is kell egyidőben. Ez a munka — Görög szerint is — „erőt, ügyességet és igen nagy gyakorlottságot kíván". A forma telefúvása ugyanakkor a tüdőt veszi túlságosan igénybe, mivel a merevedő üveganyagot fokozott erővel kell fújni is, mind a cilindereknél, mind az üvegballonoknál: „Ilyen kivételes esetekben víz