Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig

egyetlen lehetőségként a tósokberéndi római katolikus plébánia hivatal korabeli anyakönyveinek adataira támaszkodhatunk. De a létszámra vonatkozóan ez sem lehet mérvadó, mivel az egyházi szolgáltatásokat csak születés, esküvő és halálozás esetében vették igénybe az üveggyáriak. Nem mellőzhető az a körülmény sem, hogy az adásvételi szerződés aláírása — 1891. május 31. — után nyomban elkezdődött a gyár átépítése is, ami másfél évig tartott. Mivel azonban ezen idö alatt is találunk bejegyzéseket az anyakönyvekben, valószínű, hogy nem egyszerre építették át a két kemencét a gyárban. Ez azt is jelenti, hogy nem húzhatunk időben is határvonalat Neumann Bernát és az új gazda — a Kossuch cég — munkásai között. Nyilván ez az átmeneti állapot az oka annak is, hogy a Kossuch cég csak 1893-tól kezdte meg alkalmazottainak a nyilvántartását. Mindenképpen figyelembe kell venni azt is, hogy a termelést végző műhelyek egyes családokra épültek az akkori patriarkális szokások szerint, ami az egyes családtagok munkába lépésének idejét is meghatározta. Az üzemi nyilvántartók és az anyakönyvi adatok egybevetéséből azonban kiderül az is, hogy a 18 éven aluliakat következetesen kihagyták a gyári nyilvántartóból, aminek feltehetően anyagi okai voltak. Az 1891: XIII. tc. szerint ugyanis a tulajdonosoknak hozzájárulást kellett fizetni minden dolgozó után a betegsegélyzö pénztár számára. Kimaradtak elsősorban a 15 éven aluliak, mivel nekik még nem kellett munkakönyv, a 16 éven aluliak pedig azért, mivel ezeket egészségre ártalmas üzemekben nem alkalmazhatták az 1884. évi ipartörvény 101., illetve a 116. szakasza szerint. A nyilvántartóból való kihagyás tehát egyrészt a törvényes előírások betartásának látszatát keltette, másrészt csökkentette a tulajdonosra kirótt hozzájárulás összegét a betegsegélyzö alaphoz. Ez ellen a gyakorlat ellen emelt kifogást a monográfus is, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyári pénztárak ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket eddig sem mindig tartotta be az első fokú iparhatóság. A Neumann korszak munkáslétszámára vonatkozóan némi támpontot nyújthat a Kossuch cég utolsó cégfőnökének nyilatkozata, amely szerint a gyár az eladáskor 60—80 munkással dolgozott. A két Boetius típusú üvegolvasztókemence egyike azonban tartalékban volt, így csak egy működéséhez szükséges szakmunkásra volt szükség, valamint az egyéb munkákat végző segédszemélyzetre, akiknek a nagyobbik része a helybeli lakosságból került ki. A szakmunkásokra nézve ennél bonyolultabb a helyzet, mivel ezeknek csak a kisebbik része volt huzamosabb ideig a gyár dolgozója, míg a többség tovább vándorolt Ajkáról. Ezt a tényt erősitik meg a soproni kamara által közvetített panaszok."

187 A Neumann korszak szakmunkásainak egy részéről viszont írásos