Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig

tolt üveget azonnal a szalmakötözőbe vitték, ahol ezután vízzel gyengített zsúpszalmába kötözték, a schok-mérték vagy számolás szokásai szerint. A schok a darabszámhoz és űrmérethez is igazodó csomót, rakást jelentett, amiben még az írástudatlan munkások is eligazodtak. A köszörülésre szoruló árut a nyersüvegraktárba vitték, innét került — átnézés után — a köszörűsökhöz, majd a csiszolókhoz. Az elmosott áru ezután került az akkor kezelőnek nevezett csomagolóba, ahol osztályozták, majd papírba és fagyapotba csomagolás után került a raktárakba. Az utóbbi sorrend már a Kossuch-féle gyárban alakult ki, folyamatában azonban létezett már Neumann Bernát korában is az 1885. évi munkáslétszám, illetve foglalkozásokból ítélve. Ahhoz, hogy az áru a csomagolóba kerüljön, mindenekelőtt az üvegfúvók munkájára volt szükség, ami nemcsak nagy figyelmet, de igen szigorú fegyelmet is igényelt. Amíg folyékony volt az anyag, addig lehetett csak alakítani, formálni, miközben ügyelni kellett arra is, hogy a tüzes folyadékkal meg ne égessék egymást. A már kész áru viszont törékeny volt, ami további óvatosságot kívánt a vele bánóktól. Ezek figyelmen kívül hagyásából adódóan néha előfordult, hogy elcsattant egy-egy pofon is az inas vagy a gyermekek arcán. Fenyítés tekintetében nem tett különbséget a mester a saját és az idegen gyermek között, legfeljebb annyiban, hogy a saját gyermekét még segéd korában is megverte. Neumann korában azonban az idegen segéd fehér hollónak számított az üvegfúvóknál, írásos adatok ebből a korból csak két sajtoló segédről vannak. Más volt a helyzet a hutamesterek esetében, akik főleg a helybeli gyerekekkel szemben lépték túl néha az emberiesség határait. Ezeket a gyermekeket ugyanis nem védhette meg az apjuk, így kiszolgáltatottak voltak feletteseik kénye-kedvének. Az üvegfúvók állandóan változó munkakezdési ideje a szabad idő kitöltésére is rányomta bélyegét. A két műszak közötti idő nagyobb részét pihenéssel töltötték. Egyéb szórakozási lehetőség híján gyakran látogatták a kocsmákat, bár nagyobb italozásra csak a fizetést követő napokon került sor. Erre is inkább a műhely keresetének mintegy negyven százalékát kapó mestereknek volt lehetőségük, akik ilyenkor — a szájhagyomány szerint — két napig is ittak. A maradék százalékon osztozó segédek vagy inasok fizetéséből azonban ilyenkor is csak egy-két fröccsre tellett, ami mellett órákig elbeszélgettek. Nekik rövidebb volt a szabad idejük is, mivel nekik kellett kiszedni a hűtőből az előző napon termelt árut, hogy azt — a munkakezdés előtt — időben befűthessék a következő műszakra. Az egynapos szabad időt gyakorlatilag csak a mesterek élvezhették, majd később a segédek is, amikor első legények lettek.