Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig

meritumokra, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó rendeleteket megszegték, mivel erre még a 20. század első fele is számtalan példával szolgálhat. Az üvegkészítők szabad idejének kihasználása tekintetében — a sajátos munkaidő-eltolódások mellett — meghatározó volt környezetük, ami sajátos életforma kialakítására kényszerítette őket. Ez az életforma azonban mindig a munkának volt alárendelve. Arról azonban, hogy miként zajlott le egy üvegkészítő munkája a hutában, semmilyen adat nem áll rendelkezésre a szájhagyományon kívül, amely viszont nem nyúlik vissza Neumann Bernát koráig. A hutai munkával, illetve az üvegkészítés korabeli módszereivel nem foglalkozik a szakirodalom, kivéve Görög Istvánt, aki a 19. század hetvenes éveiben külföldön szerzett tapasztalatait — követendő példaként — írásban is közreadta a hazai üveggyárosok számára. Tekintettel arra, hogy a magyar üvegipar — ha fél évszázados lemaradással is — a külföldi technológiát követte, az ott alkalmazott eljárásokból ki lehet egészíteni a hazai állapotokról fennmaradt szájhagyomány adta képet. A kettőből együtt már következtetni lehet az üvegcsinálók korábbi életformájára. A hutai munka az olvasztás befejezésével vette kezdetét, ami az üvegkészítésre való felkészülést jelentette. Az ömlesztés (olvasztás) befejezésekor ugyanis az üveganyag túl híg volt ahhoz, hogy abból dolgozni lehetne, ezért kb. 1 órai ,,higgasztásra" van szükség a megfelelő képlékenység elérésére, amit a kemence hőjének csökkentésével úgy értek el, hogy a munkanyílásokat befedő „tévőket" leszedték, ami az üveganyag lehűlését meggyorsította. A kemence hidegre állítása után a fűtő dolga volt az üvegfúvók ébresztése is, ami abból állt, hogy kiment a gyár udvarára, s ott egy anyagberakó vaslapátot egy vasdarabbal ütögetett. Erre a kolompolásra ébredtek fel a gyár körül lakó üvegfúvók, majd indultak a hutába. Az említett higgasztási idő a szerszámok előkészítésével telt el, illetve az üveganyag „lefölözésével", amit Ajkán „fámolásnak" neveztek. A műveletet a segéd végezte, aki egy vasrúdra üveget merített, azt vízben lehűtötte, és a merítést megismételte, majd az anyagot téglalap alakúra ütögette egy vaslapon. Az így készített tuskóval az üveg felszínén lévő samottkoszorúból lehúzta az üveg felszínén lévő habot, ami az olvasztás folyamán az anyagból kicsapódott, illetve a boltozatról az üvegbe hullott. Sorrendben az anyagminta készítése következett, ami 1—1,5, 2 cm átmérőjű, 10—15 cm hosszú gömbölyű üvegrúd volt, aminek megszemlélése alapján a hutamester az üveg minőségét megállapította, főleg a színt illetően. A hólyagosság mértékét egy gömb fúvásával állapították meg. Ez idö alatt az inas a műhely kitakarítását és a szerszámok előkészítését végezte.