Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig
A Lázár család 1860-ban telepedett le Ajkán, így lehetett regáléja Neumann üveggyárában is. A mintegy másfélezer lakosú Ajkán 1876-ban már 1 szatócs, 1 vegyeskereskedő, 1 kocsmáros és hentes, 1 pék, 1 szabó és 1 csizmadia, valamint két cipész volt. így a regáléra a gyárban alig volt szükség, mivel a Lázár-féle üzlet alig fél kilométerre esett a gyárteleptől. Az üveggyárral való kapcsolat azonban csak a Kossuch céggel bizonyítható a cég 1891-ből fennmaradt főkönyveiből. Ez nem zárja ki azt, hogy ne lehetett volna kapcsolata a Lázárokkal Neumannak, az említett bonokat pedig a Lázár-féle szatócsnál válthatták be az üveggyáriak. Ez azonban nem valószínű, mivel a visszaéléseket a monográfus is kifejezetten az erdei telepekre érti, azért utal a távolabbi lakott helységekre, ahol olcsóbban vásárolhatnának az üvegesek. Pénzzel való fizetésről tudósít a kamara, amiben nincs okunk komolyan kételkedni. Annál inkább a szerző forrásának hitelességében, mivel 1958-ban már senki sem élt Ajkán, aki Neumann Bernátot ismerhette, illetve akkor az üveggyárban dolgozott volna. Ha figyelembe vesszük a község akkori ellátottságát, a bonnal való fizetést csak olyan emléknek tekinthetjük, amit az erdei telepekről Ajkára kerülő üvegesek hoztak magukkal, akár néhai Dokonál (Dévai) Vencel is, aki 1903-ban egy erdei telepről (IvanoPolje: Daruvár mellett) érkezett Ajkára, amikor a gyár már 13 éve a Kossuch cégé volt. Mivel ,,Vencl" bácsinak az ajkai üveggyár már a hetedik (!) munkahelye volt, nem meglepő, hogy sok élménye volt az erdei huták életéről, amit a szerző Ajkára is ráruházott. Ami pedig Neumann Bernát említését illeti, az a fennmaradt szájhagyomány eredménye, amely — a szerzőn kívül — másokat is tévútra vezetett. Hasonlóképpen átvette a szerző azt a hagyományt, amely szerint az üvegesek csak a mának éltek, szerényke keresetüket csaknem teljesen élelemre és italra költötték." Magától értetődő azonban, hogy az Ajkára érkező üvegesek nem mindegyike volt képes megszabadulni erdei életrendjétől, ami azonban nem lehet ok az általánosításra, mivel az sértő a többségre nézve. Helytelen az erdei telepeken szükségképpen létezett állapotokat, illetve magatartást a tények ismerete nélkül az ajkai üvegesekre is vonatkoztatni. Ha azt is meggondoljuk, hogy az üveges családokban nem volt ritka a tíz gyermek sem, könnyen belátható, hogy a gyáros által valóban „szerénykére szabott fizetését" aligha költhette italra az üveges, legalábbis nem a nagyobbik részét. De sajátos módon éppen az italozás ügye az, amelyben a monográfuson kívül a hatóságokat képviselő iparfelügyelet egyértelműen az üvegesek oldalára áll, ami e sorok írójának elfogultságát is jogossá teheti.