Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Veszprém megyei parasztmozgalmak

volt alaptalan, azt éppen a ,,60 árkusos" könyv esete igazolja: amikor a helység 1823-ban az öt község között 1789—90-ben lefolyt úrbéri dézsmás per másolatát kiadni kéri, a megyei úrbéri választmány november 19-én tartott ülésén így határoz: „Minekutána a folyamodó helység köztudomány szerént nyughatatlanságáról ismeretes volna . . ., nehogy ezen irományoknak az ő kezeikbe leendő kiszolgáltatása által nékik újabb alkalmatosság és ok adassék a lázadásra és nyughatatlankodásra . . .", a kért másolatot nem nekik, hanem Szép Adám tiszti ügyésznek adják át.

472 Aligha véletlen ezek után, hogy 1846-ban abban a hiszemben, hogy a pert úgyis megnyerik, földjeik után adandó dézsmát meg akarják tagadni.

473 Ha a példákat tovább kívánjuk szaporítani, visszamehetünk az időben jóval előbbre is. Az úrbérrendezés idején sem maradnak tétlenek a nyárádiak. A pápai uradalom prefektusa 1767. július 17-én jelenti az uradalom jobbágyainak mozgalmát: „Somogyban újból háborognak a jobbágyok . . .; ezt talán a nyárádiak, nórápiak, és borsosgyőriek értették, mert marhával egy napnál, kézi munkával pedig két napnál többet már nem tesznek, azt is úgy, mintha aludnának; magam tapasztalom egész nap velek lévén, sem jó, sem rossz szó nem fog rajtok."

474 Az uradalom katolikusok betelepítésével kívánja megfékezni, békésebbé tenni a nyakas reformátusokat: „ ... jó volna gondolkozni, miképp lehessen több pápistákat Nyaradra és netalán Borsosgyőrre szállítani, és innét a kálvinista mestert kiföszolni."

470 A reformátusok a XIX. század közepére Nyaradon valóban egyharmados kisebbségbe szorulnak, hangjukat azonban annál sűrűbben és erőteljesebben hallatják.

476 Az esztergáriak 1836 óta állnak perben elfoglalt földjeik miatt, de ügyük többszöri folyamodásaik ellenére nem halad előre. 1848 tavaszán egyenesen az alispántól kérik, hogy a legfelsőbb helyről megérkezett végzést a vármegye ne rejtegesse előlük, hanem adja ki; ellenkező esetben kénytelenek lesznek „szomorú környülállásukat" ismét felterjeszteni.

177 Sem a kérés, sem a fenyegetés nem elég ahhoz, hogy az alispán válaszra méltassa őket. A kádártaiak 1838-tól kezdve vezetnek bírói számadáskönyvet, amelyben a „hasznosabb jegyzéseket", a falu érdekét érintő fontosabb dolgokat időről időre feljegyzik, mert úgy vélik, hogy sem a vármegyében, sem az uradalomban nem bízhatnak meg. Különösen az uradalomban, a veszprémi káptalanban, amely fondorlatos módon megfosztotta őket a régi „nemesi szabadságtól". Főként az uradalmi jószágkormányzó ellen panaszkodnak, aki „kifogyván minden jobbágyai eránt való könyörületességből, általa minden kigondolható módon préseli zsírunkat, úgyhogy gyakrar^így kell felkiáltanunk: gondatlan eleink, be boldogtalanná tettétek maradékaitokat, hol az arany szabadság?"

478 Szolgabírák parancsainak megtagadásával, semmibevételével szinte