Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Takács Lajos: Az erdőbirtokosságok típusai és működése a jobbágyfelszabadítás után (A pécselyi példa)

ken külön kifejezése is ismert, és ez a gyóta. E terminusbeli eltérés még inkább kiemeli a speciális legelő-erdők jelentőségét.

3 A müvelés alá került erdőterületeket viszont már sorban, sűrűn egymás mellett ültették be makkal vagy csemetével. Ezt az ültetést aztán sem kezdetben, sem később nem legeltették, de nem is lehetett volna, hiszen a fák sűrűn álltak egymás mellett és köztük — különösen a sűrű lombú fák alatt — alig nőtt fű. A szorosan egymás mellett álló fák pedig felfelé nyúltak; lombjuk oldalt nem terjedhetett. Ezeket a szálas, hosszú fákat nem is hagyták meg olyan hosszú ideig, mint korábban a legelő erdőket, melyektől főleg idősebb korukban várhattak pl. bő makktermést. A tűzre, épületre való fákat különben is jobb volt korábban, 30—40 éves korukban levágni. így általában úgy alakították ki az erdők használatát — a fák jellegét figyelembe véve —, hogy 30—40 éves korukban kerüljön rájuk a vágás, s hogy ezt elérjék, az erdőt 30—40 részre osztották; évente egy-egy részt levágtak, majd a vágás helyét feltörték, bemakkozták vagy becsemetézték. így 30—40 év múlva az erdő teljes felújítását elvégezték, mégpedig úgy, hogy a csemetétől a vágásra alkalmas fákig minden fokozat mindig képviselve volt az erdőterületen. Ezt az új, külsejében is más jellegű erdőt nevezték általában vágáserdőnek. Az erdőtörvény előtt kialakult osztásmódok Az erdőhasználat átalakulása korántsem spontán módon történt, hanem összhangban az ország gazdasági és társadalmi rendjének átalakulásával, melyeknek országos rendelkezések szabtak irányt. Ezekkel összhangban az erdőhasználat új rendjének kialakításában is alapvetőnek számít az olyan rendelkezés, mint az 1853-as úrbéri nyílt parancs, amely erdőügyekben is intézkedett. Az 1853-as nyílt parancs — amely az osztrák erdőtörvényt Magyarországra is kiterjesztette — ugyan rövid ideig, 1861-ig volt érvényben, de bizonyos hatásával azért számolhatunk. A végleges megoldást végül is az 1879. XXXI. tc, az ún. „erdőtörvény" hozta, illetve az ezt kiegészítő 1897. IX. tc, mely az új erdőhasználati formák bevezetésén túl a közbirtokos erdőhasználat sok részletkérdéséről is intézkedett.

4 S bár az igaz, hogy az erdőhasználat gyökeres és átfogó átalakítása a jobbágyfelszabadítás után, a fenti rendelkezéseknek megfelelően történt, mégis látnunk kell, hogy a használatnak némely formái már jóval korábban kialakultak és e formák az új viszonyok között is tovább éltek. Tagányi az osztásnak — a földközösség formáinak változásával összhangban — bizonyos fokozatait különböztette meg, amelyek a szabad