Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Zsiray Lajos: A vázsonykői végvár története
tása a romokban 17 csontvázat tárt fel, ezek között lehetett Semptsei Ferenc csontváza is. A csontvázak mellett XVII. századi emlékanyagot — tollforgó, mentegombok és csizmapatkó — is találtak. Ezeket a veszprémi Bakonyi Múzeum őrzi, mint Semptsei Ferenc sírmellékleteit. A búcsúztató szerint Semptsei 18 éven keresztül volt a vázsonykői végvár vicekapitánya. Nevével azonban már előbb is találkozunk a már ismertetett 1642. évi okmányon. Vele együtt még egy második vicekapitánya is volt a végvárnak, Vörös István, aki 1676-ban Salvucci Oktaviánusnak, a tihanyi apátság javaiba való beiktatásánál jelen volt. 67 Az 1680. évben zajlott le a „kemenesaljai zendülés". Ennek előzménye az volt, hogy Szenczi Fekete István ev. püspököt, akit le akartak tartóztatni, az Ostffyak asszonyfai várukba menekítettek, és védelmére mintegy 200 fő kemenesaljai nemes gyűlt össze. A későbbi tanúvallatás, melyet a vasvári káptalan megbízásából Tormássy Péter kapornaki apát végzett, bizonyította, hogy a nemesek a protestáns végházak őrseregéhez fordultak segítségért. így a kihallgatott Dán Mihály vallotta: „hallotta, hogy a végekbül Devecserbül, Vázsonybul és Szeghvárrul és egyéb helyekről dobokkal és zászlókkal jöttének volna Fekete István oltalmazására, hallotta azt is, pápóczi prior Kecskeméti uram szent-péteri ispánja szájábul, hogy ő szemeivel látta az hadnak egy részét, voltának hét vagy nyolcszázán." 68 Az utolsó török hadművelet, amely a vázsonykői végvárat érintette, Kara Musztafa Bécs ellen felvonuló török, tatár és vele egyesült magyar seregnek támadása volt 1683-ban. A seregben szolgált Barkóczy Ferenc, Thököly kapitánya is, aki a dunántúli végeket hódoltatta. A veszprémi és Balaton vidéki végházak kapitányai Pápán gyűltek össze, és 1683. június 12-én innen írták B. Ádám helyettes főtábornoknak, hogy megkapták az utasítást, melynek értelmében minden végház kapitánya a maga végházában vonja össze csapatait, és erős vigyázassál legyen a török szándékára. A levelet aláírták: Kétheli János tihanyi, Babócsay Ferenc veszprémi kapitány, Bezerédy István pápai vicekapitány, Vörös Pál csobánci kapitány, Tóthi Lengyel János szigligeti kapitány, Fejér János keszthelyi vicekapitány, valamint Vörös István vázsonyi vicekapitány. Babócsay Ferenc veszprémi kapitány 1683. június 21-én azt írja B-nak, hogy egy szavahihető jobbágya — aki öt héten keresztül Budánál és Esztergomnál a török táborban volt — azt a hírt hozta, hogy a török mielőtt nagyobb vállalkozásba kezdene, Tihanyt és Vázsonyt akarja elfoglalni. Kondoray Mihály szegvári kapitány 1683. június 25-én írja B. Ádámnak, hogy megérkeztek emberei, és azt a hírt hozták, hogy már Veszprémben, Tihanyban és Vázsonyban benn vannak a törökök.