Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások

A nyilvánvaló ellentmondás, amely az 1488. évi adólajstrom feldolgozása és az 1495. évi, valamint — mutatis mutandis — az 1494. évi megyei számadás adatainak elfogadott értelmezése között fennáll, az Ernuszt-féle megyei számadások hasznosításának sebezhető pontjára, az alapok tisztázatlanságára hívja fel a figyelmet. A rendek mind 1494-ben, mind 1495-ben egyforintos adót ajánlottak meg. Ez az elnevezés — mint 1488-ban tapasztaltuk — nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy voltak, akik nem ennyit fizettek. Annak azonban határozottan ellentmond, hogy ezek lettek volna többségben, miként az az egyforintos adóval terhelt porta átlagosan két adózó háztartásra bontásából következne. Csak az adózók kisebb hányada fizethetett egy forintnál kevesebbet. Kik voltak ezek? Az 1488. évi lajstromból megállapíthattuk, hogy 430 egytelkes nemes fejenként — kúriánként — fél forinttal adózott. Az 1491. évi királyi parancslevél a tehetősebb zsellérek, az egytelkes nemesek és a tíz teleknél kisebb települések bírái számára egyaránt fél forint fizetését rendelte el.

144 A félforintos adózás ténye magából a számadáskönyvből is megállapítható. Abban ugyanis nemcsak egész (kerek) számú, hanem itt-ott fél forintra végződő adótételek is találhatók.

145 Az utóbbiak az egytelkes nemesekre és a földesúri birtokokra, azaz a portákra vonatkozó tételek között is előfordulnak. Ez azt jelenti, hogy 1494-ben és 1495-ben az egytelkes nemesek mellett a földesúri alattvalók egy része is fél forinttal adózott. Az utóbbiak körét elég pontosan meghatározhatjuk. A kisebb települések falusbírái nem tartozhattak közéjük, mert az 1493. és 1495. évi parancslevél a bírókat egyöntetűen felmentette az adózás alól.

l4b Maradnak tehát a tehetősebb zsellérek, akik — az 1493. évi utasítás értelmében — földet vagy szőlőt müveitek, illetve kereskedtek.

147 Számuk eltörpült az egy forinttal adózó többi földesúri alattvaló: az egész- és résztelkes jobbágyok és mások (egyházi nemesek, királyi vadászok stb.) mellett. Nem kétséges, hogy az adókötelesek 1494-ben és 1495-ben is háztartásonként, közelebbről kúriánként, illetve házanként fizették a királyi adót, amint arra az egyik parancslevél világosan utal, amikor adómentességben részesíti az elpusztult házak birtokosait.

148 Valamiféle eszmei adóporta, amely átlagosan két háztartást ölelt volna fel, a középkorban nem létezett. A porta a maga konkrétságában létezett, mint a beltelek, a házhely kapuja, vagyis portája, amely adóegységként lényegében a külső tartozékok nagyságától függetlenül a teleknek, pontosabban a belteleknek vagy házhelynek, az ott élő és gazdálkodó háztartásnak felelt meg. Állításunkat az 1488. évi adólajstrom hasznosítása során már igazoltuk. Hogy a porta-fogalom azóta sem változott meg, azt az 1501. évi megyei számadás ékesszólóan bizonyítja.