Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások

hogy a tíz vagy ennél több telekből álló 148 település bíráit is megadóztathatták, míg 1501-ben az összes egytelkes nemes és feltehetően valamennyi bíró adómentes volt, az 1501. évi adó átszámítva és kiegészítve 4148 forintos adónak felelt volna meg. De még az az összeg is jelentősen elmaradna a tizenhárom évvel korábbitól. A királyi kincstárt természetesen nem a kirótt vagy kiróható, hanem a beszedett adó érdekelte. E téren azonban alig volt némi javulás. A kincstár javára befolyt adó szemben az 1494. évivel, 1501-ben — akárcsak 1495-ben — megközelítette, de nem érte el a kirótt adó felét. Közben viszont jelentős mértékben növekedett az adószedésben résztvevők sallariuma. 1494-ben a befolyt adó 13,8% -át, a következő évben 12,6% -át, míg 1501-ben 38,8%-át emésztették föl az adminisztráció (dikátorok, megyei tisztikar és mások) költségei. Ha feltesszük, ami igen valószínű, hogy az utóbbi évben az adminisztráció költségei egyforintos adó esetén sem letek volna nagyobbak, a korábbiaknál akkor is lényegesen magasabb — 19,4% -os — arányt kapnánk. A kincstár számára közvetlenül vagy — a dikátor által — közvetve hasznosítható összeg a 16. század elejére — a kisebb adókulcstól függetlenül — az 1495. évihez képest nem nőtt, hanem némiképp csökkent. A kincstár bevételeinek kedvezőtlen alakulását az adminisztráció növekvő költségeinél sokkal inkább a dikátorok által különféle okból be nem szedett adó idézte elő. A kincstár számára behajtatlan adó összege mindhárom számadásban meghaladta a kirótt adó felét. Ebben nem kis része volt annak, hogy a földesurak egy csoportja bizonyos adómentességet, illetve kedvezményt élvezett. Az ily módon behajtatlanul maradt adó mennyisége és aránya azonban a 16. század elejére jelentősen csökkent. Ez a tendencia mégsem tükröződött az összképben. Ezt nem az adómegtagadás, amely különben 1494-ben, illetve 1495-ben volt számottevő, hanem az okozta, hogy időközben megnőtt az adózásra képtelen szegények és felperzselt porták száma. Az 1494-ben behajtatlanul maradt adó 5,5% -át, a következő évben 8,7% -át, míg 1501-ben már 25,9% -át szegénység és tűzkár miatt nem szedték be a dikátorok. A királyi kincstár bevételének így Veszprém megyében — és föltehetően másutt is — jelentős részben az adózók elszegényedése és javainak pusztulása, a növekvő adóképtelenség szabott gátat. A további összehasonlítás előfeltétele azon kérdések megválaszolása, hogy a szóban forgó három évben kik és hogyan adóztak, illetve a számadások adótételei hány portának, hány háztartásnak feleltek meg. A három adószámadás egyike esetében sem ismerjük az adózás módját, a dikátorok feladatát részleteiben szabályozó királyi parancslevelet. Mint említettük, a 1491. évi mellett ismerjük az 1494. évi kassai adómeg-