Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások

alispánnal, Kinizsi Pál alsó-magyarországi főkapitány, temesi és veszprémi főispán familiárisával, továbbá a négy szolgabíróval és a vármegye választott esküdtjeivel.

20 Miután a vármegye hatósága támogatásáról biztosította őket, segítőként melléjük rendelte a négy szolgabírót, valamint az esküdteket vagy azok egy részét. Az adószedők és megyebeli segítőik útja itt kettévált, mert az adó kivetése és behajtása székenként történt. Az egyik dikátor a vásárhelyi szék két szolgabírájával: Kovácsi Jánossal és Miskei Györggyel, valamint az odavaló esküdtekkel Vásárhelyre, míg a másik adószedő a veszprémi szék két szolgabírájával: Vámosi Pállal és Akai Györggyel, továbbá esküdtjeivel Veszprémbe távozott, hogy Vásárhelyről, illetve Veszprémből kiindulva és oda visszatérve a széket alkotó két járásban helységről helységre járva összeírja az adózó településeket, azokban birtokosok szerint összeszámolja az adózó portákat, és kivesse rájuk az adót.

21 Az adó kirovását minden adóköteles helységben elvégezték, függetlenül attól, hogy az a királyi kincstárt vagy kiváltság folytán a település urát illette meg. Az adózók egyúttal határidőt kaptak a fizetésre. Mivel a székenként jóval több mint száz település bejárása sok napot vett igénybe, valószínű, hogy a dikátorok Szent Márton napjára (november 11.) vagy ahhoz közeli időpontra kérték az adót.

22 Munkájukat befejezvén, a törvényszék székhelyén: Veszprémben, illetve Vásárhelyen tartózkodva 15 napig vártak, hogy az adózók, illetve képviselőik — a falusi bírók vagy mások — behozzák és megfizessék a kirótt pénzösszeget.

23 Fizetéskor az adó kivetésekor készült lajstromra rávezették, solvit („fizetett") jellel jelezték, hogy mely birtok lakóitól folyt be az adó.

24 A falusi bírók, illetve az adózók ugyanakkor igazolásképpen rovásfejet (caput dicarum) kaptak az adószedőtől. A dikátor vagy megbízottja hosszúkás, puha fahasábra római számmal rávéste a befizetett összeget, s a kis pálcikát a szám közepén kettéhasította, egyik felét — ez volt a rovásfej — a fizetőnek adta nyugtául, míg a másikat saját tájékoztatására és igazolására megtartotta magának.

25 Azok az adózók, akiknek földesurát, mint például Bakócz Tamás győri püspököt és Zápolyai Istvánt megillette a királyi adó, azok nem jelentek meg és nem fizettek a királyi dikátoroknak, mert adójuk a földesúr adminisztrációja révén a földesúr kasszájába került. A várakozási idő elmúltával az egyik adószedő a vásárhelyi, a másik meg a veszprémi törvényszéken beszámolt tevékenységéről. A törvényszék szükség esetén a hátralékosokat bírsággal sújtotta, s elrendelte az adó és a bírság együttes behajtását.

26 Amikor ez is megtörtént, a két dikátor és megyebeli segítőik Veszprémből, illetve Vásárhelyről ismét Leveldre mentek, hogy a megye közönsége előtt számot adjanak munkájukról. Uzsai Gáspár és Ivánci László dikátorok a bevétel terhére kifizették