Mayer László - Kóta Péter (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2017/2 (Szombathely, 2017)
Pup Csilla: Nyilasok Ölbőn. Egy "nyilafészek" hétköznapjai a 2. világháború előtt, 1934 - 1939
Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2017/2 kül történő megtartására, az időközben megjelent és a gyűlési tilalmat elrendelő 1936. évi 5800. M. E. számú rendeletre való tekintettel, Kovács Antal a szolgabíró előtt megjelenve visszavonta.60 A helyi nyilasvezető 1937 áprilisában hallatott ismét magáról, amikor az ügyészség vádat emelt ellene a csendőrség törvényes rendelkezései elleni elégedetlenségre való felhívás miatt, a törvényszék pedig 30 pengő pénzbüntetésre ítélte ennek folyományaként. A büntetés alapjául szolgáló cselekmény sajtónyilvánosságot is kapott. Eszerint Szanyi József ölbői földműves lopási ügyben idézést kapott az ölbői csendőrőrsre. Odafelé menet öszszefutott Kováccsal, aki azt mondta neki, hogy a községházára menjen, ne a csendőrségre, mert a csendőröknek nincs joguk a községházán kívül, bizalmi férfiak nélkül tanúkat kihallgatni. A szót tett követte, mindketten a községházára mentek, ahol Kovács jegyzőkönyvet fogalmazott, amelyet a belügyminiszternek akart küldeni.61 Az Ölbőn 1937. június 6-án megrendezésre került következő nyilas gyűlésen gróf Festetics Sándor személyesen is részt vett egy olyan beszédet tartva, amely kisebb indulatot gerjesztve a sajtó érdeklődését is felkeltette. Abban ugyanis - az időközben elhunyt Osztovics József helyét betöltő, többek között szociális, de politikai ügyekben véleményét már kerkaszentmiklósi plébánossága idején is sajtónyilvánosan gyakran határozottan kifejtő, Kóbor István (1887-1969) plébános megfogalmazásában - a politikus támadást inté60MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Közig. ir. 4070/1936. A Sárvári járás főszolgabírójának levele Vas vármegye alispánjához, 1936. november 5., Sárvár. 61 Elítéltek egy nyilasvezért. = Zalamegyei Újság (továbbiakban: ZmÚ), 1937. ápr. 8.3. p. zett a katolikus egyház ellen, Közi Horváth Józsefnek (1903-1988), az Actio Catholica országos titkárának „Nemzetiszínű pogányság” című röpiratát elemezve az egyházat sértő kijelentéseket tett. Beszédében a nyilas pártvezető úgy fogalmazott, hogy: „a füzetről itt, Ölbőn szerzett csak tudomást, s hogy nemzetiszínű pogányok alatt őket értik, nyilasokat”,62 majd kommentálta Közi Horváth írásának egyes fejezeteit. A nyilasvezér beszéde Kóbor plébánost az állításokat visszautasító erélyes nyílt levél megírására indította. A Nyugatmagyarország c. lap a következőképpen számol be az esetről. „Mint ismeretes, a vasmegyei nyilasok egyik főfészke Ölbő község, ahol Festetich Sándor gróf nyilasvezér is többször megfordult Legutóbb is gyűlést tartott és beszédet mondott Ölbőn, amelyre Kóbor István ölbői plébános válaszolt az egyik sárvári röplapban. Kóbor István plébános válaszában többek között ezeket írja: Megdöbbentő és megbotránkoztató egy tiszta katolikus községben egy katolikus vaílású főártól hallani, az egyházat rágalmazni, hogy a katolikus egyház indította el a harmincéves háborút és azért ragadott kardot, hogy erőszakkal kényszerítse a protestánsokat az egyház kebelébe. Ezt, a történelem totális nem ismeretét, tudatlanságon alapuló megállapítást tisztelettel vissza kell utasítanunk. Nincs okom, - írja végül - hogy nyilas híveimet eddigi megismerésem szerint elítéljem, de tartozom nekik a felvilágosítással és hiszem, hogy az ilyen félrevezetések után kiábrándulnak a nyilas mozga-62 Egy katolikus pap éleshangú röpirata Festeticsék ellen. = Esti Kurír (továbbiakban: EK), 1937. aug. 25. 7. p.; Az esettel kapcsolatban lásd még: Válasz Festetics Sándor gróf katolikusellenes támadására. = Magyarság, 1937. júl. 27. 7. p.; Kóbor apátplébános éleshangú cikkeben utasítja vissza gróf Festetics Sándor történelemhamisításait. = Pesti Napló, 1937. júl. 27. 3. p.; Az ölbő plébános válaszol Festetics Sándornak. = ZmU, 1937. júl. 29.1. p. 6o