Mayer László (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2016/2 (Szombathely, 2016)
Kalocsai Péter: 60 éve adták át az Antal János utcai általános iskolát
2016/2 Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények Az Oktatásügyi Minisztérium kikötéseinek betartásával adta meg Szombathely városa az építési engedélyt a főépületre és a tornatermi traktusra 1956. július 17-én.76 Az 1956. évi forradalom és szabadságharc következtében kialakult gazdasági, pénzügyi nehézségek miatt a beruházást hamar leállították. (1957-ben országosan a befejezetlen beruházások meghaladták a 13 milliárd forintot.)77 A főépület földmunkálatai pedig már megkezdődtek. Emiatt a kisdiákok 2 évig ugráltak a kiásott alapok között.78 A tornatermi traktus műszaki átadása 1958. szeptember 12-én történt meg szellőztető gépház és központi fűtés nélkül.79 80 1958. március 5-i VB-ülés már szorgalmazta az Antal iskola bővítését utalva a zsúfoltságra: „mivel egymás hátára ültetni a gyerekeket nem lehet”.90 Közben döntés született a főépület megépítésére, az eredeti terv pénzszűke miatti megcsonkításával. A város ugyanis a terv módosítására adott megbízást 1958. június 23-án az eredeti terveket készítő cégnek, az É. M. Lakóépülettervező Vállalatnak.81 A „Szombathelyi Tanács úgy döntött, hogy csökkenti a beruházás mértékét és csak 8 tantermessé bővíti az iskolát, úgy hogy a meglévő szárnyban kialakít 6 tantermet az új szárnyban tehát csak 2 tanterem betervezése vált szükségessé”82 - olvasható a beruházás dokumentáci76MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959.9. föl. 77 MNL VaML SZVT VB jkv. és hat. 002/10/1957. sz. és az 1958. március 5-i ülés. 78 Soós Józsefnek, az iskola egykori diákjának visszaemlékezése 2016. február 16-án. 79 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959.13. föl. 80 MNL VaML SZVT VB jkv. és hat. 1958. március 5-i VB ülés. 81 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959. 39. föl. 82 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959. 41. föl. ójában. 1958. november 21-én a város a módosított terv megépítésére adott engedélyt - a ma ismert Nyitra utcai épületrész. Az eredeti terv módosítását Medvedt László készítette az É. M. Lakóépülettervező Vállalatnál, a továbbra is Károlyi Antal vezette műteremben.83 „A bővítési terv program megadásánál figyelembe vettük azt a tényt, hogy ... az iskolában 16 tanulócsoport és 2 általános iskola napközi otthonos csoport nyer majd elhelyezést.”84 - ezért terveztek a 13 helyett nyolc tantermet! A főépület építését 1958 novemberében meg is kezdték,85 műszaki átadására 1959. augusztus 28-án került sor,86 a használatba vételi engedélyét - az újszárnyra és a gondnoki lakásra is - 1959. október 9-én adták meg.87 Ezzel párhuzamosan alakították át tanteremmé a Jegenye utcai szárnyon az udvari kijárthoz legközelebb eső földszinti tantermet, amit addig igazgatói irodának, nevelői szobának, szertárnak használtak. Az ideiglenes falakat elbontották.88 A sajtó is hírt adott a beruházásról89 és a főépület 1959. szeptember 1-jei ünnepélyes avatásáról. Ekkor is kiemelték, hogy a lebombázott Szövő utcai iskola helyett építették.90 83 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959. 21., 27., 36. föl. 84 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959. 40. föl. 85 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959.33. föl. 86 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959. 27. föl. 87 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959. 33. föl. 88 MNL VaML SZVT VB Műsz. o. ir. 89. doboz 8907/1959. 38. föl. 89 Újabb iskolák és tantermek épülnek a megyében. = VN, 1959. aug. 9. 3. p. 90 Közel hárommillió forintos költséggel bővítették a szombathelyi Antal János utcai iskolát. = VN, 1959. szept. 3.1. p.; Képes beszámoló a tanévnyitásról. = VN, 1959. szept. 5.3. p. 27