Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/2 (Szombathely, 2015)

Könyvespolc - Vass Péter: Gál József: Gerlits Sándor, a dualizmuskori Vasvármegye szociális ügyeinek mindenese

a tanítóképzők építsék be tananyagjukba. Az országos egyesület működése a DTEVSZ működést feleslegessé tette, ezért az 1913-ban fel is oszlott. Gerlits részt vett a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület Dunántúli Fiók Intézetének megalapításában is. Szombathelyen az ő előadása adott ösztönzést a vakok ügyének felkarolására. Segítségképpen először a budapesti vakok in­tézetében előállított áruk értékesítésével próbálkoztak, de a szállítási költség miatt nem tudtak versenyképes árat elérni. Ekkor merült fel egy szombathelyi fiókintézmény létrehozásának az ötlete. A telket a város, az építési költségeket az állam, a működés költségeit pedig a budapesti központ vállalta. Az adomány- gyűjtő koncertek sikertelensége ellenére 1905-ben egy a város által biztosított városszéli házban megkezdte az intézmény a működését, Gerlits Sándor ide­iglenes gondnok irányításával. Az egyre gyarapodó létszám mellett megindult a kefekötés, székfonás, hálókötés. Gerlits rövid idő után átadta a vezetést, de mint tiszteletbeli alelnök haláláig figyelemmel kísérte az intézet működését. A következő részben az 1908-ban megnyílt „erdei iskola” alapításának kö­rülményeit ismerhetjük meg. A város biztosította a területet és az építés költ­ségét is. Először egy kisebb „vadászház”, majd évente bővülő, szépülő épület készült el. A Tanácsköztársaság idején vandálok nemcsak a környező erdőben pusztítottak, de az épület farészeit is elvitték. Helyreállításra csak 2 év múlva, fejlesztésre 1926-ban került sor. Az iskola kezdetben nyári „üdülő telep”-ként működött, amelynek oktatási óratervét az intézményvezetője, Gerlits állította össze. Az intézmény hozzájárult a TBC elleni küzdelem sikeréhez. Gerlits nevéhez fűződik Magyarország első gyermekvédelmi folyóirata is, a Gyermekvédelem. Alapítója, felelős szerkesztője és számtalan cikkének szer­zője volt. A havi lap 8-12 oldalon jelent meg hármas tagolásban: 1. egészség- védelem, egészségnevelés; 2. pedagógiai feladatok; 3. vegyes közlemények. A lap 14 évfolyamot ért meg, amely fontos kordokumentuma a magyarországi pedagógia történetének. A 19. és 20. század első felében a szociális gondoskodás elsősorban a helyi települési önkormányzatok feladata volt. Ezeket a felekezeti intézménye­ken kívül egyesületek, társaságok által kezdeményezett intézmények látták el, elsősorban a tagok támogatásából, amelyet állami és önkormányzati források egészítettek ki. A függelékben először a Szombathelyi Állami Gyermekmenhely történetén keresztül a századelő „állami nevelésbe” kerültek hétköznapjait ismerhetjük meg, majd az Országos Gyermekvédő Liga szerepét mutatja be. A kötet Gerlits Sándor életművén keresztül elénk tálja a dualizmustól a század első harmadáig terjedő időszak szociális gondoskodásának szombat- helyi történetének egyes részleteit. A könyv a helyi történésekre összpontosít. Csak közvetetten foglalkozik a társadalmi változásokkal, majd az azokat kísé­rő jogszabályok alakulásával. Jó kézbe venni a kötetet, amely szépen kivitele­zett, Reczetár Ágnes igényes tipográfiájával készült. VASS PÉTER 87

Next

/
Thumbnails
Contents