Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/2 (Szombathely, 2015)
In memoriam - Spiegler Tibor: Molnár József (1946–2015)
1964-ben érettségizett. Diplomáját 1969-ben a Mosonmagyaróvári Agrár- tudományi Főiskolán védte meg. A diploma megszerzése után, Tanakajdon a Vas Megyei Növény- és Talajvédelmi Állomáson helyezkedett el és innen is ment nyugdíjba 1996 decemberében. Dolgozott járási növényvédelmi felügyelőként, volt karantén felügyelő, növényvédelmi előrejelző, és Szombathely város növényvédelmi és agrokémiai főfelügyelője is. 1973-ban növényvédelmi, 1981-ben pedig talajerő-gazdálkodási szakmérnöki oklevelet szerzett az Agrártudományi Egyetemen, Keszthelyen. Gyombiológusként teljesedett ki igazán, 18 évig ezen a szakterületen dolgozott és vált országosan is elismert szakemberré. Számos szaklapban jelent meg tudományos igényű publikációja. Rendszeresen, nagy aktivitással vett részt szakmai konferenciákon, is- meretteijesztő előadásokon, idehaza és külföldön is. Munkáját hivatásának tekintette, melyet mindvégig odaadóan és lelkiismeretesen végzett. A Magyar Agrártudományi Egyesületben végzett tudományos munkásságáért a MAE Aranykoszorús jelvényével jutalmazták. Tevékenykedett a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Bizottságában is. Molnár József hat esztendős korában, 1952-ben kezdett el képeslapot gyűjteni. Ekkor kapta édesapjától az első darabot, melyet minden lehetséges alkalommal büszkén megmutatott barátainak. Kollekcióját példásan korok, témakörök és települések szerint rendezte. Baráti, szakmai beszélgetések alkalmával pillanatok alatt kiemelte dobozaiból az éppen szükséges lapokat, fotográfiákat. A képeslapok mellé elképesztő mennyiségű információt tudott felsorolni. Gyűjteménye sokrétűségét mutatta, hogy a lapok mellé kapcsolódó aprónyomtatványokat, könyveket, térképeket tudott elővarázsolni titkos 83