Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/1 (Szombathely, 2015)
Pál Ferenc: Egy szombathelyi kispap, Szirmay József Nagy Háborús visszaemlékezése
Akkor már késő volt. Ez a kitérés nem szolgálja ugyan jelen soraim célját, de mert előízben történik, hogy az osztrák-magyar bürokratizmusnak eme később katasztrofális végű copffáról megemlékezem írásban, a helyzet általános megítélése szempontjából érdekkel bírhat. 1918. október 31-én, amikor a nagy összeomlás bekövetkezett, ellentálló képességem, melyet addig csak a végtelenségig fokozott lelkierővel tudtam talpon tartani, hirtelen halomra roskadt. Szellemi fizikai roncs voltam. Teljes összeroppanásomat még fokozta siralmas kedélyállapotom, melybe a hatalmas nagy monarchiának összeomlása juttatott, annak a birodalomnak széthullása, melynek megmentéséért életben maradásáért örömest áldoztam volna fel utolsó csepp véremet is. Hónapokig félholt módjára tengődtem, s csak nagy nehezen tudtam magam összeszedni. De a pihenés és oly sokáig elhanyagolt lelkiéletemnek felújítása mégis talpra állított. A magyarországi kommün után afővezérség tekintettel Bécsnek - mint inter- nacionális spionázs49 háború utáni főfészkének - rendkívüli fontosságára, egy az itteni követség mellé rendelt titkos hírszerző- és kémvédelmi irodának létesítését határozta el, s e szervezet vezetőjévé Ghyczy Miklós50 vezérkari ezredest, jelenlegi követségi tanácsost és római katonai attasénkat nevezte ki. Míg egy havi működés után Ghyczy ezredes Rómába helyeztetett s csoport vezetőjéül engem neveztek ki. Alacsony rangom és aránylag fiatal korom ellenére predesztinált erre az állásra az a körülmény, hogy a közös vezérkar központi irodájában a legválságosabb 10 hónap alatt teljesített szolgálatomban nem csak az egyetlen magyar tiszt voltam, de bécsi működésem folytán a bizalmas szolgálatkörhöz megkívánt helyi ismeret, s az osztrák központi hatóságoknál, valamint a külföldi katonai és részben diplomáciai képviseleteknél előnyös összeköttetések felett rendelkeztem. Megcsonkított szegény hazámnak, száműzött királyomnak a megpróbáltatás nehéz óráiban minden igyekezetemmel, még megmaradt szerény erőmnek utolsó latba vetésével is szolgálatára lenni - ez volt egyetlen törekvésem. Szent lelkesedéssel, kettőzött buzgalommal kezdtem meg új tevékenységemet, mint ki nem nevezett, de facto azonban ténylegesen működő katonai attasé. A titkos szolgálati ügyben teljhatalom fölött rendelkezvén, a követtel és a katonai missió vezetőjével szemben csupán referálást kötelezettségem volt, de utasításaimat egyenesen a vezérkarfőnökétől nyertem Budapestről, akinek jelentéseimet is küldtem. Valóban kiváltságos helyzetem volt. Mint a csoport legfiatalabb tiszte - beosztott 6 segéderőm nálamnál mind jóval idősebb őrnagy és alezredes - aránylag fiatal korban elértem az ambiciózus vezérkari tisztnek legfőbb törekvését: a katonai és diplomáciai titkos szolgálatban való működést. Ez az ügykör azonban a benne eltöltött közel egyévi szolgálati időm alatt ismét hatalmas követelményekkel lépett fel m unkabírásommal szemben. Szolgálati körülményeim sokban hasonlítottak az 1918-ikiakhoz. Beosztott tisztjeim idősebbek és házasok lévén, tőlük az előírt hivatalos órákon kívüli munkálkodást követelni nem akartam, inkább magam végeztem el helyettük. Ennélfogva újból kezdődött a mártírium. Pihenés nélküli, szakadatlan munka éjfélig, éjfél utánig, reggelig, napi 15-20 órai 72
