Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)
Adattár - Balló László: A műemléki táblák helyzete Szombathelyen – Melchior Hefele születésének közelgő 300. évfordulója elé
1. kép Hefelejellegzetes levélfüzére egy szombathelyi lakóház homlokzatán (Fotó: Balló László, 2014.) Ha pedig mindezeket számba vettük és immár megbízható, pontos képünk van a nagyváros-teremtő korszakban emelt épületekről, akkor foglalkozhatunk azzal a gondolattal, hogy néhány Hefele-tervezte épület eredeti formában való megjelentetéséért szót emeljünk. E gondolatnál elsősorban a Putsarits-házról, a Csődy-házról és néhány Erkel Ferenc utcában álló, Hefele-tervezte falusi házról van szó. A két székesegyházközeli épület már a 19. század elején elveszítette eredeti megjelenését, vakolatdekorációját, de rendelkezésre áll olyan forrásanyag, amelynek felhasználásával e két kis palota autentikusan visszanyerhetné eredeti szépségét. Elképzelésünk megvalósítása nem túl bonyolult dolog: a mellékelt fotón (1. kép) egy 20. században épült szombathelyi belvárosi magánház homlokzatát látjuk, amely egyetlen stílustiszta (eredeti?) füzérével Hefele építőművészetének állít emléket. Amikor a Szily jobbágyaitól lakott Permt község (ma: Operint utca) porig égett, a püspök saját, a várostól délre fekvő területein biztosított helyet hajléktalanná lett jobbágyainak új házaik számára, 1779-ben. Az ekkor emelt épületek több típusban tervezett egyszerű, falusias házak. A terveket Hefele készítette. A mai Erkel Ferenc utcában (Újperint) az ezek alapján később épített házakból néhány ma is áll még, de építéskori vakolatdekorációját már egyikük sem őrzi, pedig az eredeti építkezés után 100 évvel még ugyan azt a megjelenést, jellegzetes Hefele-vakolatdekorációt kapták az újabb építésű itteni házak is, mint amilyenek a 18. századi Hefele-házak voltak. Mindezekre egy Géfin Gyula cikkében közölt adat és fénykép haja fel figyelmünket az 1961-ben megjelent Szombathely című könyvben. Véleményünk szerint azonban ez a ház nem lehetett másolat, hanem homlokzata Hefele eredeti dekorációját őrizte még a 20. század közepén. (2. kép) 50 éve még léteztek tehát az eredeti megjelenést megőrző példányok, és ezek emlékét fénykép is idézi, műemléki hely57