Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2011/2 (Szombathely, 2011)

Tóth Kálmán: „Üzen az ősz a tavasznak, a tél a nyárnak, az Aranyos partja a Rába partjának” – Erdélyi utazás Pável Ágoston nyomdokain

rábban, 2011. június 7-én leleplezett mellszobrát. Mikes, szombathelyi püspökké szentelése előtt 6 évig, 1906-tól 1911-ig volt székelyudvarhelyi főespe- res-plébános. A lelkipásztor emlékművét a Szent Miklós plébánia kertjében, a templom és a gimnázium épületei közelében helyezték el, amelyek a mai napig őrzik egykori munkásságának eredményeit.10

Utunkat Torockó felé véve, az autóbuszon Jutka néni vette magához a mikrofont. Elmondta, hogy édesapja tulajdonképpen szerette a békebeli katonaéletet. Puritán falusi gyerek lévén, hamar megszokta azokat a zord és kemény körülményeket, amelyeket a katonaság jelentett. Az erdélyi kultúrát, gondolkodásmódot és mindazt, amit katonatársai magukkal hoztak, különösen élvezte. Boldogan jegyezte le a tőlük hallott katonanóták, dalok szövegét. Bár szívesen fordult a magyar történelem hősi küzdelmei felé, a háborút és a vele járó pusztítást lélekben elutasította. Az egyik kedvenc témája, amivel elkezdte tudományos és műfordítói pályafutását, a Mátyás királyhoz kapcsolódó történetek voltak. Hunyadi Mátyás személyében olyan hőst látott, aki a török elleni nehéz időkben oltalmazta és védte a magyarság mellett a Kárpátmedence és a Balkán népeit. Az igazságos királyt a szerbeknél, horvátoknál, szlovéneknél éppen olyan tisztelet övezi a balladáik, mondáik, verseik és énekeik jóvoltából, mint a magyaroknál. Mátyást tehát Pável olyan történelmi alaknak látta, akinek révén össze lehetne kovácsolni az egymástól elidegenedő népeket. Amikor a szegedi egyetem magántanárává avatták, akkor is Mátyás király délszláv irodalomban kimutatható alakját dolgozta fel.

A családi levéltárban őrzött önéletrajzban Pável Ágoston így foglalta össze életének katonai szakaszát: „... önkéntesi éveimet 1909-1910-ig szolgáltam le, kezdetben a grazi 7-es, majd két hónap múlva a székelyudvarhelyi Cs. és Kir. 82-es gyalogezrednél. ...1914. augusztus 1-jén kitört a világháború és én. mint három és jel hónapos házas, zéiszlósi rangban mindjárt a harctérre vonultam. 1914. július hó 14-én kelt rendes tanári kinevezésemről már csak a harctéren értesültem. 1914. szeptember 6-án, a Lemberg környéki harcokban súlyosan megsebesültem, láblövéssel és töréssel, és a besztercebányai, majd soproni katonai kórházba kerültem, innen pedig Pöstyénbe utókúrára. Súlyos sebesülésem utókövetkezményeként 5 és jel évig mankókkal jártam, és katonai felülvizsgálatokon rokkantnak minősíttettem. Mint irodai szolgálatra alkalmas rokkantat előszóra spratzerni hadifogolytáborba, majd 1917. janu- ártól kezdve a pozsonyi cs. és kir. hadosztálybírósághoz osztottak be orosz tolmácsnak. Pozsonyban e minőségben egészen a cseh megszállásig működtem. egyúttal a hadosztály-bíróság fordító osztályéit is vezetve.

Katonai kitüntetéseim: sebesülési érem. második osztályú ezüst vitézségi érem, bronz katonai érdemérem, signum laudis. Károly csapatkereszt, háboríts emlékérem. Jelenleg ötven százalékos tiszti hadirokkant és emléklapos szcizados vagyok. ”

A kitüntetések ellenére Pável Ágoston egyáltalán nem volt katonának termett ember. Gyermekeinek elmondta, hogy ő nem tudott volna rálőni egy fiatalemberre csak azért, mert az orosz. Inkább a levegőbe lőtt, mert mindig

12