Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2010/1 (Szombathely, 2010)

ADATTÁR - Guttmann Miklós: Csaba József (1903–1983) nyelvészeti munkásságáról

ven nevezik, vagy csak egyszerűen kánya, emellett a dolmányos vaíjú régi, archaikus neve a vari szűk területen ma is előfordul, de nevezikpalakányo néven is.

A különböző baglyok előfordulása is gyakori ezen a nyelvterületen. Különös szépségű változatai megtetszettek az embereknek, s ezért a bölcsesség jelképeként emlegetik. A Bölcs Bagoly könyvesbolt és könyvsorozat elnevezése is ehhez a madárhoz kötődik éppen úgy, mint a televízió kedvelt rajzfilmje a dr. Bubó sorozat. Vidékünkön a bagu szót használják, s megkülönböztetik a füles bagut, ami a köznyelvi fülesbagoly, a macskabaglyot, ami macskafejű bagu, huottogatu bagu, naffejü bagu, névváltozatokban használatos. Halálmadár a kuvik, melyhez a néphit sajátos, elhalálozással kapcsolatos hiedelmeket fűz.

Különleges népies madárneveket jegyzett fel a Muravidékről. Ilyen a karazsia, amely az adatközlők magyarázata szerint pintyőke nagyságú énekes madár. Káma- házán (ma: Kamovci, Szlovénia) a züődbákán fordul elő, amelynek hivatalos neve szalakóta. A barázdabillegetőt léánficuka alakban jegyezte fel. Az aranyállu, oro- málu hivatalos neve aranymálingó, amit sok helyen azonosítanak a sárgarigóval.

Az ember és a természet, a növény- és állatvilág kapcsolata változatos névállományt hozott létre, ahogy a bemutatott népies madárnevek is bizonyítják. Mai használatukban megfigyelhető a nyelvi mozgás, változás, amely a nyelvnek, a nyelvhasználatnak természetes velejárója. A szűkebb nyelvterület a szülőföld nyelvi kultúrája ebben a témakörben is nagy gazdagságot mutat/' A történelmi Vas megye területéről a népnyelvben előforduló fenyőneveket is összegyűjtötte és szép tanulmányban tette közzé. Az itt élő emberek mindig is szerették a természetet, az erdőt, az erdő fáit, köztük a különböző fenyőféléket is. Ebből a kötődésből fakadóan a hivatalos megnevezések mellett a fenyők népies névadására is sor került.

Ilyen megnevezés a guzsfenyő, másutt busfenyő is. Az utóbbi megnevezés a guzsfenyő népetimológiai változata. A neves nyelvtudós, Beke Ödön szerint: A történeti és nyelvészeti szakirodalomban nem egyszer utalnak arra, hogy a székelyeknek valami kapcsolatban kellett állmok a dunántúli magyarsággal, de hog}' a kapcsolatok miben álltak, arra nézve inkább csak föltevésekkel, mint történeti adatokkal rendelkezünk. Mindamellett a magyarság e két csoportjának egykori összefüggésére bizonyos jelenségek minden kétséget kizáróan rámutatnak. A gúzsfenyő és búsfenyő elnevezéssel kapcsolatban a következőket íija: Székelységben a borókafenyő neve borsfenyő. Háromszék megyében ennek kiejtése bossfenyő, a bogyóé pedig fenyőboss. Ez a bossfenyő juthatott el valamiképpen a Dunántúlra, s minthogy nem ismerték föl benne a bors szót, részben eltorzították, részben népetimológiával próbáltak neki értelmet adni.

A boróka hajtásából karika alakú gúzst kötöttek, s vasgyűrű helyett ezzel rögzítették a kertkaput a sashoz. A borkóka ugyanis könnyen hajlítható anélkül, hogy eltörne, azonkívül sokáig eltart, mert nehezen korhad. Sercegüö fényűd, sercegüö tüske néven is emlegették. Húsfüstölésre használták. Égés közben sercegett. A horvát községekben borovica, a szlovénben boroucska, borojca néven nevezték. Ezekben a falvakban az összegyűjtött bogyókból pálinkát főztek.

A másik gyakori fenyőt hivatalosan erdei fenyő névvel illették. A népnyelvben azonban a riépafenyüö, riépásfenyő, vörösfenyüö fejjiérfenyüö, tor-