Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2010/1 (Szombathely, 2010)

ADATTÁR - Sági Ferenc: Változó, átalakuló szokások a Répce-vidéken és az Alpokalján

SÁGI I EREAC

VÁLTOZÓ, ÁTALAKULÓ SZOKÁSOK A RÉPCE- VIDÉKEN ÉS AZ ALPOKALJÁN

Az 1993 februárjában alakult csepregi Farkas Sándor Egylet egyik fő céljaként tűzte ki a hagyományok ápolását a Répce-vidék történelmi központjában. Egyesületünk 1996-ban kiadta „A Répce mente meséi és mondái” című magyar és horvát nyelvű gyűjteményt.1 Ezt 2003-ban „Balladák, románcok, balladás dalok a Répce mellékéről” című magyar, horvát és cigány nyelvű mű követte.2 Jelenleg folyik a kistáj és a szomszédos Alpokalja gyermekjátékainak, népszokásainak, népdalainak gyűjtése és feldolgozása. Ezek magyar, horvát, német és cigány nyelvű könyvben történő megjelentetése 2011-ben várható a LEADER-program és néhány más támogató segítségével. E munkálatok eddigi tapasztalatai egy részének rövid összegzése az alábbi írás.

Településeinken évszázadokon keresztül nagy szerepük volt a jeles napokhoz, az élet eseményeihez és munkaalkalmakhoz kapcsolódó népszokásoknak. Már a 19. században sem változatlanok e szokások. Akkoriban azonban kevesebb módosulás történt, legalábbis a lényegüket tekintve. A csepregi pünkösdi királyság esetében az újságtudósítások sorozatát vizsgálva „követhető bennük a folyamat, ahogyan a népszokás évről-évre újraszerveződött, újraszületett, mindig egy kicsit más formában.”’' A répceszentgyörgyi származást! Kováts Sándor János 1892-ben azt panaszolta, hogy gyermekkorához képest megcsappant az érdeklődés a régi játékok és szokások iránt, és szülőfalujában is erősödik az önzés.* A csepregi pünkösdhétfői lófuttatás már 1847-ben, a tagosítás után abbamaradt.5 Majd a századfordulón, s az 1. és a 2. világháborút követően - az ipari fejlődés háziipart sorvasztó hatására - kistájunkon is tovább fogyatkoztak a régi hagyományok. Megszűnt a fonó, a szalmabábuk elégetésével végződő téltemetés, majd az adománygyűjtő Balázs-, Gergely- és „tavaszjárás”, valamint a Szent György napi szokások.1’

Az 1960-as évektől vidékünk településein felgyorsult a szokások sorvadása. Ebben szerepet játszott, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek fejlődésével megváltozott a hagyományos paraszti gazdálkodás. Egyre többen hagyták el a mezőgazdaságot. A fiatalok nagy része más szakmát tanult, s többségük a városokba és a nagyobb községekbe létesített munkahelyekre járt dolgozni. Jelentős vívmánynak számított a nők tömeges foglalkoztatásának elérése. Viszont megszűntek az olyan közösen végzett tevékenységek, mint a tollfosztó és a kukoricafosztás, s eltűntek a hozzájuk kapcsolódó tradíciók is. Az iskolák körzetesítése, az ezzel járó utazás a szokások nagy részét előadó gyermekek napirendjét is átalakította. A televízió elterjedése megváltoztatta a sza45