Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2009/3 (Szombathely, 2009)

ADATTÁR - Doncsecz Etelka: Deportálások a Szentgotthárdi járásból az 1950-es években

mint az enyém? Nézzenek utána kérem, derék magyar paraszti család sarja vagyunk feleségemmel együtt."17

„Fenti számra hivatkozással kijelentem, hogy özv. Hammerschmidt Károly né volt körmendi lakos valójában 1951 évben május hónapban lett kitelepítve, miután egy csendőr családdal lakott egy házban. A kitelepítésnek egyéb oka nem volt, teljesen vagyontalan volt, férje tudomásunk szerint vasúti alkalmazott volt."18

A jugoszláviai kapcsolatok nemcsak a deportálásokkal egy időben zajló kuláklistázások vonatkozásában számítottak a lajstromra kerülést elősegítő körülménynek, hanem az elhurcolások okaivá is válhattak. így történt ez a rá- batótfalusi (ma: Szentgotthárd része) Bedics Józseffel, akit 1952 májusában Tiszaszentimrére költöztettek, mivel fia, Bedics József „mint délszláv tanító működött,"10 majd „a Jugoszláviával való viszony kiélesedésekor Jugoszláviába távozott, s mint tanító működött a mai napig, én és a feleségem - írta az érintett - pedig a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének tagjai voltunk,"20 ami tovább növelte a bekövetkező események valószínűségét.21

A deportálások forgatókönyve és a következmények mindenütt ugyanazokat a jegyeket mutatták: „Előttünk ismeretlen rendelkezés és mindenneműírásbeli végzés nélkül 1952. május hó utolsó napjaiban hajnali 2 órakor tehergépkocsi állt meg polgári és egyenruhás személyekkel megrakodva Vashegyalja [ma: Két- völgy] 29. sz. házunk előtt, ahol özvegy édesanyánk én és, Bqjzek Anna ekkor laktunk. Azonnal közölték velünk, hogy a legszükségesebbeket összecsomagolva szálljunk a tehergépkocsira és ezzel el kell hagynunk lakóhelyünket. A parancsnak eleget téve egy ládában és két kosárban összecsomagoltuk legszükségesebb ruházati, élelmi és főzőedényeinket és még ezen az éjjel a gépkocsin más személyekkel együtt Vashegyaljáról kitelepítettek bennünket. (...) A kitelepítés után kb. 10 nappal, mivel én, Bqjzek József már nem laktam édesanyámmal, hanem mint nős ember Szentgotthárd ül. kér. 49. sz. alatt és a Szentgotthárdi Selyemgyárban dolgoztam engedéllyel és a Községi Tanács meg bízó ttainak kíséretében felkerestem a vashegyaljai lakásunkat, ahol nagy megdöbbenésemre az ajtókat nyitva találtuk és állataink mind eltűntek. Az udvaron lévő 2000 db téglát és 1 m3 faragott épületfát elhordták. A lakásban bútorainknak csak igen Ids részét találtam. ”22

A deportálások mindhárom szakasza érintette a Szentgotthárdi járás lakóit. Közülük 1950. június 22-23-án, 1951. december 6-án és 1952. május 29-én hozzávetőlegesen 225 család érkezett innen a Hortobágyra.23 Nem minden esetben tudható, hová telepítették őket: 165 családnál találtam erre vonatkozó utalást. Közülük a legtöbb, 68 Lászlómajorban (ma: Kunhegyes); 48 Kónyán (ma: Hortobágy község része); 28 Tedejen; 14 Tiszaszentimrén; hét Elepen (ma: Nagyhegyes); három pedig Arkustanyán (ma: Hortobágy község része) talált kényszerű lakhelyre.24 A mikro táj ankénti tagolódás szerint a deportált családok száma a Vendvidéken a legmagasabb: 79, a sorban utána az Őrség következik (75 család); majd a Felső-Rábavölgy (44 család); végül a járásközpont, Szentgotthárd (27 család).

78