Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2009/3 (Szombathely, 2009)
Kiss Mária: „Adj nekem lelkeket, minden mást vegyél el!” – A szalézi rend szombathelyi letelepedésének 80. évfordulója
A színház vendégül látta a Pécsi Nemzeti Színház művészeit, fellépett színpadán a budapesti Operaház együttese is. Zempléni Kornél zongoraművész szerepléséről adott tudósítást a helyi sajtó. Többször került sor kómstalálkozóra a színházteremben. Az intézet, kultúrház épületének alagsorában felállított „kisszín- pad” leggyakoribb szereplői a plébánia ifjúsági egyesületének tagjai voltak. Az egyre bontakozó, fejlődő kulturális munkát, a karitatív tevékenységet a háborús események hátráltatták, részben megszüntették. Az intézetet polgári menekültek, katonai alakulatok vették igénybe. Növelték az épület zsúfoltságát a hadi események miatt ide menekült rendtagok is. A kultúrházat 1944 szeptemberében hadikórház céljára foglalták le. A rendház História Domusának bejegyzései sorra közlik a háborús eseményekkel járó intézkedéseket, a rendház, intézet fokozatos igénybevételét, katonai célokra történő lefoglalását. A rendkívüli hideg időjárás miatt a fűtés biztosítása is egyre nehezebbé vált. A tüzelőkészletet az épületet igénybevevő polgári és katonai menekültek, hatóságok elhasználták, így a rendtagok a nárai erdőben az általuk vágott fával tudták saját lakrészüket fűteni.60 A hideg miatt az istentiszteleteket a templom altemplomában tartották, a még sírboltokkal be nem épített részben. A várost ért bombázások során a templom és rendház is kisebb károkat szenvedett. Az 1945. március 4-ei nagy bombatámadásnak áldozatul esett a székesegyház, ezért a szalézi templom 1947. szeptember 7-ig „pro catedrale” is működött. Ünnepélyes püspöki liturgia, szentmise, nagyheti szertartások székhelye volt Szent Kvirin temploma. 1945. április 1-jén jelentek meg szovjet katonák a rendházban, az egész házat, templomot, kriptát átkutatták. A részükre használható ruhaneműt, élelmet elvitték. Április 2-án a szovjet vöröskereszt hadikórháznak igénybe vette a színháztermet, a rendház alagsorát, a földszinti részt, a plébánia helységeit. A plébániát a templom kápolnájába költöztették át. A második emeleten magyar katonai rendőrség alakulata kapott helyet.61 A rendtagok a kórházparancsnok kérésére a betegek mellett vállaltak éjszakai ügyeletet, és látták el az ápolással járó feladatokat. De kivették részüket az orosz katonai parancsnokság által elrendelt közmunkákban is, amelyre minden Szombathelyen lakó 18 és 55 év közötti férfit kötelezhettek. Az orosz katonai kórház június végén költözött el. Az épület egy részét elfoglaló katonai alakulat tagjai szeptember végén távoztak el.62 A felszabadult termekbe, szobákba visszaköltözhettek a rendtagok, és szeptemberben megérkeztek az intézeti diákok is. A tanoncok egy része 1944 1945-ben továbbra is az otthonban maradt és a háború viszontagságait együtt szenvedték végig a szerzetesekkel. Megkezdődött az épületek rendbetétele. Pótolták a templom üvegkárait, lassan az intézet is lakhatóvá lett. A templomot és az intézetet ért károk felszámolásával a színház épületét is használhatóvá tették. Ismét megindulhatott a plébániai élet, a kulturális munka, az Írósággal való foglalkozás. Sorra rendeztek pompás kiállítású zenés darabokat nagyszámú szereplőgárdával. Újra szerveződtek a hitbuzgalmi egyesületek. Schmidt Mihály63 vezetése alatt megalakult az új Szalézi Kórus, zenekarral együtt 70 taggal - amely a majdani Erkel 26