Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2009/1 (Szombathely, 2009)

ADATTÁR - Kelbert Krisztina: Női szereplehetőségek a két világháború közötti Szombathelyen. – Párezer Gézáné Galló (Schwartz) Gabriella (1914–1944) életútja

KEEBERT KRISZTINA

NŐI SZEREPLEHETŐSÉGEK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI SZOMBATHELYEN- PÁRCZER GÉZÁNÉ GALLÓ (SCHWARTZ) GABRIELLA (1914-1944) ÉLETÚTJA,/l vissza út szála nincs betemetve Mégis remegve nézek felé Lesz e még léptem nyoma befedve Más léptek alatt mely visszavisz?” (Áinos Imre)1

ELŐSZÓ

1944. július elején a hatóságok a Vas vármegyei zsidóságot a Szombathely belvárosában felállított gettóból a Mayer motorgyárba terelték, hogy Auschwitzba (ma: Oswi^cim, Lengyelország) történő deportálásukat előkészítsék. A gyárban Párezer Gézáné Galló (Schwartz) Gabriellával történtekre így emlékeznek vissza a holokauszt túlélői: „Az élet feltartóztathatatlanul haladt tovább. Emberek meghaltak - és újak születtek. Az egyes számú csarnokban nagy mozgolódás támadt. Dr. Schwarz Bertalan orvos szaladt izgatottan a kapu felé a táborparancsnokhoz. Leányánál. Párezer Gézánénál megkezdődtek a szülési fájdalmak. Kérte a táborparancsnokot engedje meg. hogy a szülés levezetésének idejére, leányát és a nő- gyógyász orvost legalább az őrszobára, vagy a mellette lévő iskolába vihessék át, A táboiparancsnok kereken elutasította a kérést. Nem azért gyűjtötték össze a zsidókat a motorgyárba, hogy újból kiengedjék őket. Egyébként is jelöltek ki »betegszobát« a táborban, elég sok orvos is van. vigyék oda a »beteget«. Még telefonálni sem volt hajlandó, mert az ügy saját hatáskörébe tartozott. A táborparancsnok hajthatatlan maradt. Schwarz Gabit, Párezer Gézcinét, a vajúdó fiatal- asszonyt kézben vitték át a szerelőcsarnok betonjáról a »betegszobába«. a csarnok egyik toldalékrészébe, ahol még betonpadló sem volt. Nyilván szenet tárolhattak itt. mert a jóidon szénmaradvány volt. Néhány szál deszkát kerítettünk, valaki lepedőt hozott, ráfektették a fiatalasszonyt, mert közben megindult már a szülés. Külön kegyet gyakorolt a csendőrség, amikor megengedte, hogy néhány vödör fon ó vizet hordhattunk az őrszobáról mosdás céljára.

Alig ötven lépésre már két napja halottak hevertek. Erre a kis területre zsúfolt közel ötezer ember között, ebben a kis szenesfészerben állati körülmények között pedig új élet született. Megilletődve húzódtak el az emberek a kis fészertől, utolsó rongyaikat hordták oda, hogy segítsenek az any cin és az újszülött gyermekén... Hordágyon feküdt a vagon alján Párezer Gézáné kétnapos újszülött gyermekével. Az anya némán tűrte szenvedését, a gyermek néha felsírt, de még a síráshoz sem igen volt ereje."'1

48